2009. március 30., hétfő

Desszertszalon - képriport

Vácot vettük célba az elmúlt hétvégén, és milyen jól tettük. A város Főterén sétálva megtaláltuk úticélunkat: a Desszertszalont. Pici is, kedves is... amikor pedig az ember lánya megpillantja a pult tartalmát... gyönyörűséges! :-)


Aztán amint megkérdezi a kedves hölgy, hogy mit kérünk, máris ott az óriási dilemma... hisz mindent! Csokisat, körtéset, narancsosat, szatmári szilvásat, ánizsos-almásat... és persze ami kimaradt.
Végül azért választottunk, azzal a boldog tudattal, hogy lesz 1-1 extra mindkettőnknek, amit hazaviszünk majd. ;-)

Az övé - a klasszikus "kisdobos"
Az enyém - a könnyed "Granny Smith"
(ánizsos, zöldalmás, kívül roppanó, belül légies...)

És aztán a "take away" adag:
Málta és Tonka... zseniális ízek... a kakaós, karamellizált narancsos ízekbe csomagolt roppanó élvezet, illetve a tonkababos ízesítésű, maximális csokoládétartalom; nem hivalkodó összhatás, tökéletes egyensúly.
És egy kis apróság, szigorúan és csupán minőséget ellenőrző céllal.. :-))) Jelentem, átmentek a vizsgán.

S mindez Mihályi László pastry séf kezét dícséri.
Gratulálunk!!!


Nem bírtam ki, íme még néhány fotó: :-)))

A kiváló ötlettel tálalt csíksomlói és egy újabb klasszikus, az Eszterházy torta

Mindenképp meg kell említenem azt is, hogy az árak egyáltalán nem túlzóak, bármikor szívesen betérnék ide a hét minden napján, ha nem kellene utazom legalább fél órát, s nem vezetne a dolog kínos súlygyarapodáshoz. :-/

2009. március 27., péntek

Krémes hagymaleves

A hagyma és én nem igazán voltunk jó barátságban nagyjából 2 évvel ezelőttig. Úgy is mondhatnám, hogy szinte semmit nem ettem meg, amiben nyersen, vagy akár látható módon ott volt.
Aztán elkezdtem a saját szakállamra főzőcskézni és rájöttem, hogy lám, a hagyma jó. S nem csak hogy jó, de isteni. Azóta szinte minden formában fogyasztom, még nyersen is!
Ez a lendület most odáig fajult, hogy érdekelni kezdett, mitől vannak annyira odáig az emberek a hagymalevesért.

Most már ezt is értem! :-) Ez jó!
És hogy hogyan? Én így:

Hozzávalók:
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 1 l tyúkhúsleves
  • 2 tojás sárgája
  • sajt (Pannónia)
  • 2 ek liszt
  • vaj, olivaolaj
  • só, bors, szerecsendió
A megtisztított hagymákat félbevágtam, majd "felfélkarikáztam". :-) Az egészet üvegesre fonnyasztottam vaj és olivaolaj keverékén. Erre jött 2 ek liszt, ezeket pirítottam pár percig, majd felöntöttem a levessel. Tekertem bele sót, borsot, reszeltem szerecsendiót, majd kb. 20 percig főztem lassú tűzön.

Ezután kihalásztam a hagymacsíkok nagyobbik részét (2/3-át) és a két tojás sárgájával összemixeltem. Az így kapott masszát keverés mellett a lassan bugyogó leveshez adtam s az egészet még egyszer összeforraltam.

Ezután már csak a tálalást kellett spilázni: bagett szeleteket pirítottam, s ezeket egy tányér aljára pakoltam. Bőven reszeltem rájuk sajtot, végül erre a halomra szedtem a levest.

Amilyen egyszerű az egész, legalább olyan hihetetlenül jó ízű.

Mustáros, fokhagymás sertésflekken

A mai napot itthon töltöm, s gondoltam, összehozok egy gyors ebédet magunknak. Bevásárlás közben körvonalazódott a menü - szeretek a szép vagy friss alapanyagokhoz fogást választani. Amikor megláttam a pultban a csont nélküli tarját, már tudtam, hogy egy régi kedvenc kerül ma asztalra.

Ha előre gondolkozom, ez az étel úgy készül, hogy a hússzeleteket mustárral, fokhagymával és olivaolajjal bepácolom egy éjszakára, s az így kiképzett husit teszem a tepsibe.

Most erre nem volt időm, de a végeremény így is kiváló lett.


Hozzávalók (2 személyre):
  • 4 szelet csont nélküli sertés tarja
  • 4-5-6 gerezd fokhagyma
  • 2-3 ek mustár
  • só, bors, olaj

A sütőt előmelegítettem 190 fokra, a húst megmostam, egy tepsit pedig kiolajoztam spray-vel. A szeleteket mindkét oldalukon sóztam, borsoztam, megkentem mustárral, majd a tepsibe fektettem. A fohagymát felszeleteltem és rászórtam a húsra, majd az egészre csorgattam még egy kis olivát. Kevés vizet öntöttem a tepsibe, fóliával lefedtem a tetejét és betoltam a sütőbe.

Kb. 3/4 órán át sütöttem (persze ez függ a szeletek vastagságától is), majd kivettem és ellenőriztem, hol tart a sütés. Amikor a villa már szinte problémamentesen csusszant a húsba, levettem a fóliát és rövid időre visszatettem a tepsit a sütőbe. Amikor a levét elhagyta és a hús is pirult egy kicsit, késznek nyilvánítottam.

Nekem akkor tökéletes ez a flekken, amikor a hús istenien omlós, de nincs kiszáradva.

Nagymamám féle pirított krumplival ettük (ez annyit tesz, hogy a felkockázott krumplit előfőztem, majd forró olajban gyorsan pirosra sütöttem), amire kevés hagymás fűszert szórtam.

2009. március 23., hétfő

Fahéjas-almás pite

Hétvégén gyerekes vendégeink voltak, s ha gyerek van, süti is kell, ez alapszabály. :-) De azért nem akartam túlspilázni se az édesség-frontot - így esett a választás erre az almásra. Vaníliafagyival ettük, ami szinte kötelezőnek is tekinthető a még langyos süti mellé.



Az a jó az elkészítésében, hogy amíg a tészta pihen, hozzá lehet fogni egyéb tennivalókhoz. aztán már csak nyújtás, töltelék, vigyázz, kész és mehet a sütőbe. De nem szaladok ennyire előre.

Ami kell hozzá:

Tészta
  • 10 dkg süteményliszt + 15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 20 dkg vaj
  • 5 dkg barnacukor (én most Demerara-t használtam)
  • pici só
  • 10 dkg darált mogyoró/dió/"amivan"
  • 4-5 ek víz - vagy amennyit a tészta kíván
A lisztet, a diót, a sót és a vajat összemorzsoltam és a víz segítségével tésztát gyúrtam belőle. Jól átdolgoztam, hogy a vaj teljesen elvegyüljön, majd gombócot formáztam belőle és fóliába csomagolva a hűtőbe parkoltam vele. Itt következett egy kb. 1-1,5 órás szünet (ennél kevesebb is elég lenne), egyéb folyó ügyeimet intéztem, majd amikor újra a szeren voltam, megkértem életem Tamását, segítsen almát hámozni.

Töltelék
  • 4 nagy alma (én Idared-et használtam most)
  • 1 citrom leve
  • 3 ek barnacukor
  • 1 ek étkezési keményítő
  • 1 tk fahéj
Szóval Ő hámozott, én magháztalanítottam, feldaraboltam, majd az almakockákra rálöttyintettem a citrom levét, és az egészet összekevertem a fahéjjal, cukorral, keményítővel.

A tészta kb. kétharmadát igyekeztem kör alakúra nyújtani (tipp: ne csak úgy asztalon/fán/egyében nyújtsa, aki szintén pitézik, mert onnan az életben fel nem szedi - csak darabokban. Egy átlátszó-, vagy alufóliát érdemes a tészta alá helyezni a nyújtáskor, s annak segítségével beaplikálni a tésztát a kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformába, vagy akármibe.). Lisztet jócskán kellett használnom a nyújtásnál, mert tapadt a tésztám egy kicsit, de mire a formába került, pont jó lett.

A tésztára öntöttem az ízesített almát, a tetejére pedig a maradék tésztát ügyeskedtem rá ismét fóliás nyújtással.

Nekem az tetszett az egészben a legjobban, hogy mivel persze nem pont illeszkedve sikerült a fóliáról leborítanom a tésztát, itt-ott a leszakít-kipótol módszerével dolgoztam. Többízben púpos, nyomi látványt nyújtott a süti, amikor betettem a 200 fokos sütőbe, de 40-45 perc múlva gyönyörűszép, rusztikus torta csücsült a melegben. Fogpiszkálóval ellenőriztem, h valóban elkészült a művem, majd kivettem a sütőből és hagytam állni (kb. pont egy étkezés erejéig) nagyjából 30-40 percig, aztán lepattintottam a forma szélét és láss csodát, az egész egyben maradt. :-) Finom sütitészta, puha almakockák, és persze a vaníliafagyi!

2009. március 21., szombat

Kolbászkrémes plágium tekercsek :-)

Múlt hét elején épp a szokásos gasztroblog-szemlé met tartottam, amikor egy gyors kis péksütiszerűséget találtam Piszkénél. És mivel arra jutottam, hogy nálam is megvan minden maradék a hűtőben, ami ehhez kellhet, némi variációnak teret adva, hát pár nap múlva el is készült egy adag kolbászkrémes tekercs.


Hozzávalók az én verziómhoz:
  • egy rúd Tante Fanny leveles tészta
  • kb. 15 cm füstölt házi kolbász
  • 3-4 dkg vaj
  • 3-4 dkg sajt (itt Pannónia)
  • 2-3 ek. ketchup
Igazából tényleg semmi extra, a leveles tészta kivételével mindent bele szórtam az aprítóba, amiből néhány igazítás és penge alá tuszkolás után lett egy kicsit darabos massza. Ezt a masszát a kitekert tésztára kentem, felhajtottam az egészet egy tekercsbe, majd a tekercsből szeleteket vágtam s sütőpapírra pakoltam (lapos tepsire).

A kis csigákat megkentem felvert tojással és kevés füstölt sajtot szórtam a tetejükre. Légkeveréssel addig ültek a sütőben 200 fokon, míg a tészta szépen megsült és barnulni kezdett.



A végeredmény elvi kérdéssé vált, mert válogatós Tamásom szerint ez egy "sütemény", s az mint olyan, törvényszerűen édes kellene hogy legyen. (!?!?!?!?!) A véleményével egyenes arányban alakult a fogyasztása is; hát ez van... több maradt nekem... szerintem nagyon finom lett, másnap nagyon kedves uzsonna is vált belőle.

2009. március 15., vasárnap

Csokis, csokis, csokissüti!

Itt aztán helye van a reklámnak, mind a recept, mind a használt csokik a Keserédessel hozhatók kapcsolatba! És már azt se tudom, hányadszor készül nálunk ez a szuperfinomság?! Viszont ami újdonság: ilyen formában először.

Épp a héten érkeztek meg az új szilikonos sütiformáim. :-)))

Ha jelzőket keresnék erre az édességre, azt hiszem a legtalálóbbak: őrületesen finom és még annál is egyszerűbb.
Most őszintén, mi többet akarhatnánk még?!?!?!

Ami kell hozzá:
  • 5 dkg fehér-, 5 dkg ét- és 5 dkg tejcsoki pasztilla
  • 10 dkg vaj
  • 12 dkg cukor
  • 8 dkg liszt
  • 4 dkg holland kakópor
  • 2 tojás
  • fél kiskanál sütőpor
A tészta összeállítása kb. 10 percet vesz igénybe. Első lépésként a vajat és a tejcsokit szép lassan össze kell olvasztani, ezután pedig hozzákeverni a 2 tojást és a kimért cukrot.
Az olvadással párhuzamosan kimértem + vegyítettem a lisztet, kakaót és sütőport, majd az egészet összekevertem a vajas cuccal.
Ebbe a masszába kerültek bele az ét- és fehér pasztillák, amelyek így sütés közben is kis foltokban maradtak a sütiben.

Ezután már tényleg semmi más dolgom nem maradt, mint a formákba kanalazni a barna masszát (kb. félig, mert majd' duplájára emelkedik a tészta), s a 180 fokra előmelegített sütőben megsütni kb. 20-25 perc alatt. Én légkeverést használok ennél a sütinél, lerövidíti a sütési időt. Persze érdemes fogpiszkálóval ellenőrizni, hol tartunk.

Korábban mindig sütőpapírral bélelt őzgerinc formában sütöttem, a recept ajánlása szerint, most azonban nagyon ki akartam próbálni az új formákat.

A szivecskés jól sikerült, de a mini krizantémokat nem a legsikeresebben adta ki az emelkedő tészta. Sebaj!

Egy kis vaníliafagyi kötelező mellé! Nekem most csokis-vaníliás keverék volt itthon, tömör gyönyör.



És egy kis praktika: ha nem frissen fogyasztjuk, érdemes a sütit pár másodpercre betenni a mikróba, hogy még jobban érvényesüljön a fagyi hűse.

Gombás-húsos cannelloni


Bemutatom: a mai, és egyben a holnapi ebéd. Kizárt, hogy bármennyi is kárba vesszen! És sokkal jobb a munkahelyi konyhában házi kosztot melegíteni, mint a Westend-ből hordani a szokásos kaját. Szóval rögtön nagy adagot készítettem, biztos ami biztos. :-)

Nem állítom, hogy gyorsan elkészíthető ételről beszélek, nem az a könnyen összedobós fajta... de megéri.

Hozzávalók:
  • 1 doboz cannelloni tészta
  • 2 doboz Mutti paradicsompüré
  • 4 dl sűrű paradicsomlé
  • 30 dkg darált marhahús
  • 1 kis csomag gomba (most csiperke)
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 4-5 dkg bacon vagy császárszalonna
  • 2 dl tejszín
  • só, bors, bazsalikom, oregano
  • vaj
  • sajt
Hol is kezdjem?!

Kevés vajon megfonnyasztottam az apróra vágott hagymát, rádobtam a vékonyka csíkokra vágott szalonnát és pár percig együtt forgattam őket a vajon. Amikor a szalonna már kisült, a serpenyőbe toltam a darált marhahúst és addig forgattam, míg mindenhol kifehéredett (amennyire a marha ki tud fehéredni!?). Ekkor ráöntöttem a két doboz paradicsompürét, beleaprítottam jó adag friss bazsalikomot, hozzákevertem a szeletelt gombát, plusz fűszereztem oregánóval, frissen tekert borssal, sóval.

Lefedve rotyogtattam az egészet, míg a hús nagyjából megpuhult, ekkor hozzáöntöttem a tejszínt, és ezzel is rotyogtattam még, amíg az egész össze nem masszásodott. Közben persze kóstolgattam és pótoltam a hiányzó sót, borsot.

Fogtam egy lapos tepsit, öntöttem az aljára 2 dl házi, vagyis már fűszeres, édeskés paradicsomlevet, és kanalaztam rá a massza hígabb részéből. Aztán egymás után, ügyesen megtöltögettem a tésztacsöveket, 2 sorban lefektettem őket, s újabb 2 dl paradicsomlével öntöttem nyakon. Reszelt sajt került a tetejére, aztán alufólia, így toltam a tepsit a 180 fokos sütőbe.

Néha ránéztem, és kb. 20 perc után levettem a fóliát (idő kell neki, hogy a tészta ne maradjon kemény), újabb adag reszelt sajttal hintettem meg a szószos tésztát, ami közben szépen magába szívta a nedvességet; majd újabb pár percre visszakerült a sütőbe, hogy a sajt szépen ráolvadhasson.

És íme:
Iiisteni!!! :-)

Pöti bicc :-)


Tamás épp nagy munkában van, reggeltől estig dolgozik folyamatosan, kedden nagy demo-ra készülnek... ergo lehetőleg észrevétlenül kell előteremtenem gyors, plusz naná hogy finom falatokat. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a francnak sincs kedve pénteken, munka után bármi "tartalmasnak" nekilátni.

De nevezhetjük akár kármentésnek is ezt a gyors vacsorát, mert ha nem használom fel, tényleg a kukában végezte volna több része is.

Szeretem a spórolásról híres üzletlánc félkész bagett termékeit, a friss kenyér illúzióját keltik pár perc alatt. Egy rúd bagett maradt meg a konyhában még az előző napról; gyorsan előmelegítettem a sütőt 200-210 fokra, a bedobtam a bagettet, sütögessék a légkeveréses fuvallatok. Csak addig sütögettem azonban, amíg színt kezdett kapni. Ekkor kivettem és kis hűlés után ujjnyi szeletkékre vágtam.

Vékonyan megvajaztam a "katonákat" (nagyapám hívta így a kis falatokat), rájuk fektettem 1-1 párolt zöldségdarabot (előző estéről maradt egy adag), kevés, felcsíkozott érlelt sonkát, s persze a kihagyhatatlan sajtszeletkéket.

Visszatoltam a sereget a sütőbe, s grillezve sütöttem, amíg a sajt szépen megolvadt, a szeletek széle pedig aranybarnára pirult.

Gyerekes örömmel csipegettük.

2009. március 4., szerda

Vargányás, tejszínes szűzérmék

Kicsit hektikusan alakult a vasárnapi ebéd... egyáltalán nem ez a fogás volt tervben, de amikor elővettem a fagyasztóban pihenő csirkecombokat, amiket korábban betáraztam... mondjuk ki, gusztustalannak találtam ahogy kinéztek. Én nem tudom, hogy a fagyasztás volt-e az oka, vagy minőségbeli problémák adódtak, de a combok szöttyedtek voltak, kiszáradt a szélük, fehéres volt... pedig tényleg, fokozatosan kiolvadtak, nem is mikróztam... szóval tudom, h nem szép dolog ételt kidobni, de ez történt.

Helyette viszont ezt sikerült ad hoc:

Olyan aranyos bogárka formája van! :-)

Szóval... fogtam gyorsan egy szintén a fagyóban pihenő, de megbízható, otthoni disznóvágásból származó szűzpecsenyét, valamint egy csomag szintén otthoni, a környékünkön szedett, majd vajon, petrezselyemmel párolt vargányát és sokat teketóriázni, variálni nem is volt időm... éhes férfi várta az ebédet.

Mennyiségeket most nem is tudok pontosan mondani, de kellett:

  • 1 szűzérme (kb. 35-40 dkg)
  • vajon párolt gomba - ezt tényleg nem tudom mennyi volt - kb. 5-6-7 közepes, nagyobb vargánya lehetett fénykorában
  • 2 dl tejszín
  • só, bors, oliva
  • 1 közepes fej vöröshagyma

A megmosott húst kicsit vékonyabb mint ujjnyi szeletekre vágtam. Olivaolajon megfonnyasztottam az apróra vágott hagymát, s a hússzeleteknek fehér kérget adtam minkét oldalukon.Tekertem rá perui sót, jó adag borsot, s egy kevés vízzel is felöntöttem az egészet, s kb. 20-25 percre ott is hagytam az egészet alacsony fokozaton, fedő alatt. No jó, belekevergettem, miután hozzáadtam a gombát (úgy az első negyedóra után) le ne égjen.

Isteni finom illatú, sűrű szósz rotyogott a végén, amihez már csak a tejszínt kellett hozzákeverni, összeforralni az egészet és kész volt a - Tamás szavai szerint - "20nyögéses fogás". Pár perc alatt mindent eltüntetett a tányérjáról és közben folyton nyögdécselt. Jó volt hallgatni! :-)

Ez is bizonyíték arra, hogy semmi különös, semmi különös, de igazán jó minőségű hozzávalókkal csodát lehet tenni.

Rizzsel és krokettel ettük.

És íme a tettre kész kezek: :-D

Raclette - szerelem első sütésre

A férfiszáj azt mondta tegnap, idézem: "ez a készülék nagy barátja lehet az egyedülálló pasiknak". :-) Azon túl, hogy remélem nem recepteket gyűjt rosszabb napokra, akár igaza is lehetne, ha nem akadna el nála a folyamat 100%-os biztonsággal az "Induljunk el bevásárolni! - Mooooooost?!?!?!" stációnál.

Mindenesetre oly nagy kedvvel fogytak a tányéron lévő étkek, hogy alig volt módom fotózni... csak 1-1 elcsípett fél adag került vaku elé... elnézést hát a hiányosságért.

A csirkemellet kétféleképp készítettem el, egyik variáció sült a raclette tetején. Vékony szeleteket vágtam, és bepácoltam a húst olivaolaj, egy teáskanál mustár és fokhagymadarabok keverékébe pár órára. Amikor evéshez készültünk, sót tekertem rájuk és finom szaftosra sütöttem a lapon, miközben a sajt az alsó kis lapátokon pirult. Elvileg csak raclette sajttal lehetne próbálkozni, de én bátor lány vagyok és pannónia, illetve cheddar keverékéből mertem nagyot álmodni. :-))) Hisz a raclette is 3féle sajt keveréke... és az enyémek is isteni finomra olvadtak. Csak rácsúsztattuk a krumplira, amit előtte szerecsendióval, sóval és egy kevés margarinnal pároltam meg, s teljes volt az élvezet. Íme egy éppen fogyó adag:

Ja, és a csirke másik fele (összesen 1,5 csirkemell filével dolgoztam)... szintén pácba került (hahaha :-D)... rálöttyintettem 2-3 ek szójaszószt (ez adta a husi sósságát), 2 ek mézet, 1 púpos teáskanál mustárt és kb. 2 teáskanál chilli szószt. Ebben ücsörögtek a húsok 2-3 órát (épp ennyi idő volt opcionális, lehetne több is), majd mindenféle zsiradék és plusz só nélkül mentek egy tepsibe, azzal együtt pedig a 180 fokos sütőbe egy csík alufólia alatt. Így melegedtek kb. 20 percig, majd az alufóliát levéve további 5-6 percet.

Az eredmény pont annyira lett csípős, amit még én is elviselek... azt pedig, hogy micsoda ízkavalkádot éreztem a porhanyós és már bocsánat, de finoman trutyis húsba harapva... hmmmmmmmmmmmmmmmmm... ilyet. :-)))


És még egyszer, a végén is elnézést kérek, a képek a teljesség igénye nélkül készültek... fogjuk ezt fel úgy, mint a háziasszony dícséretét. :-)

Reform bundáskenyér

Vagy valami olyasmi. :-) Tulajdonképp a "minek nevezzelek" kategóriába esik... és talán a bundáskenyérhez áll a legközelebb. Így nézett ki, amikor kivettem a sütőből:

Egyébként nincs benne semmi fortély, semmi titok... kell hozzá:
  • pár szikkadt kifli, zsömle, diákrúd, ami éppen kéznél van... (esetünkben kb. kettő, hosszában félbe, majd darabokra vágva)
  • 4-5-6 tojás (én hatot ütöttem fel)
  • a tojásba belekeverve-kavarva 1 ek tejföl
  • cheddar sajt - minél több annál jobb alapon
  • só, bors


Ennyi a titok, semmi más. A tejföllel felvertem a tojásokat, bele ízlés szerint sót, borsot törtem, majd ebbe a masszába áztattam a kiflidarabokat, hogy jól megszívják magukat (érdemes villával kicsit meg is szurkálni, h szottyosabb legyen a végeredmény.

Kivajazott/olivázott tűzálló tálba pakoltam a tojásos kifliket egy rétegben, s erre a rétegre szórtam egy kis maréknyi kockára vágott sajtot. Jött még rá a maradék kifli (nem volt teljes réteg, de vasárnap reggel ilyesmi mégis kit érdekel?!) :-), majd megszórtamaz egészet még egy kis reszelt sajttal.

200-220 fokra előmelegített sütőbe toltam, és addig sütöttem, míg a tojás szépen megemelkedett a kiflik körül, s közben persze meg is sült, a sajt pedig szép pirosra pirult. Középen pedig ott figyeltek az istenien megolvadt sajtkockák. Nyáááááááááááááám!!!

Tamásom nagy örömmel fogadja az ilyen és ehhez hasonló rendhagyó reggeliket, és miért ne, ha még kevesebb is a macera vele, mint az olajos, szobabüdösítő bundáskenyérrel?!

Szerintem gyönyörűszép!

Mandulás-parmezános keksz

Az úgy volt, hogy középiskolában összeszedtem az első Zsuzsi barátnőmet. Nagyon különböztünk, és azt hiszem különbözünk is a mai napig, de ez minket soha nem zavart. Aztán úgy alakult, hogy ugyanarra a főiskolára jártunk, s eközben akadtunk a 3. Zsuzsira, s így hárman Zsuzsik azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Ennek, s az eheti Zsuzsanna napnak apropójából összejöttünk.

Pasistól, férjestől, gyerekestől!, igen, mert egyikünknek már olyanja is van. :-) A szőkének. Mert van a szőke, a fekete és a barna. Ez utóbbi vagyok én. A feketének pedig nyáron lesz az esküvője. De ez nem tartozik most szorosan a témához. :-)

Szóval összejöttünk, és én személy szerint "a sós" kategóriában szállítottam alkotórészt a délutánhoz. Így esett a választás arra a mandula és parmezán alapú kekszre, amit még Szilveszterkor próbáltam ki nagy sikerrel (és Gabojszánál láttam az Ünnepek alatt). Azt hiszem, hogy sokáig repertoáron lesz ez a sós süti, mert eddig két alkalomból kétszer aratott sikert.

Az elkészítése pofon egyszerű, és még élvezetes is. Annak kell lennie, ha még egy férfiember is csatlakozik a tevékenységhez. :-) Segített nekem formákkal kiszúrni a tésztát, és még nyújtani is próbált.

Szóval, kell hozzá:

  • 10 dkg parmezán
  • 10 dkg mandula
  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg puha vaj
  • 2 tojás sárgája
  • kevés tej
  • kk só és fehérbors

A parmezánt és a mandulát is kis aprítóba pakoltam egymás után és szinte por állagúra "reszeltem". Egy keverőtálba öntöttem mindkettőt, s ehhez jött még a liszt, a só és a bors. Gyors keverés, majd mehet bele a tojások sárgája és a vaj. Össze kell dolgozni, hogy homogén masszát kapjunk - ebben nagy segítség a tej. Épp annyi, amennyivel jól kezelhetővé válik a tészta.

Nekem mindkét alkalommal kicsit ragacsosnak tűnt, és kellett is lisztezni nyújtáskor alatta, felette. De nem baj, semmi nem baj, annyira finom a végeredmény. :-) Tehát a tésztát kinyújtottam 4-5 mm vastagságúra és mézeskalács kiszúró formákkal sütőpapírra szaggattam. Kis tejföllel vegyített tojással megkentem a formák tetejét, egyikre-másikra szezámmagot is szórtam, majd 170-180 fokos sütőben addig sütöttem, míg aranybarna kezdett lenni minden kis darab.

A kiszúró formák miatt viszonylag sok "forot" marad, ezért még kétszer összegyúrtam a maradékokat... válság van, és egyébként sem olcsó a parmezán. :-) Pláne pedig finom az eredmény, minél több lesz belőle, annál jobb. Soook kis kacsa, gomba, csillag, szivecske és hasonlók. :-)

És a végeredmény:


Iiisteni! :-))) Mindenki imádta!

Egyébként ez is készült még az alkalomra:



Semmi extra... Tante Fanny leveles tészta... két variáció: cheddar sajtos illetve fetás + fekete olivabogyós. Kis csomagokat készítettem, ezeket is sütőpapírra pakoltam, megkentem a batyukat tojással, és sütőbe toltam. És nem hazudok, nem pizzakrém, csak sült cheddar. :-)

KeserÉdes

Ebédidőben kiszöktem ma csokis "kellékeket" vásárolni a közeli csokiboltban. Olyan illat fogadott belépve a KeserÉdesbe, hogy megfordult a fejemben, itt most letelepszem :-)

Ugyan jó előre kigondoltam, mit szeretnék, olyan lányos zavar jön rám mindig, amikor ilyen helyen vagyok. Jajj mit is szeretnék!? MINDENT! De azt is mérlegelni kell, hogy túl sok dolgot se szerezzek be egy alkalommal, hisz akkor olyan sok idő múlva mehetek megint. Szóval jól meg kell fontolni mindent. ;-)

Most csokipasztilla készleteimet töltöttem fel (jobban szeretem a KeserÉdes pasztilláit, mint amiket a Culinaris-ban csokichips néven kapok, azok ugyanis jóval nagyobbak és mindig tovább kell darabolni még őket a kedvenc sütimhez); plusz vettem még 6 db csokikelyhet - ezek sorsáról később értekezem, ez fix; és csokikaviárt, vagyis barna és fehér csokival bevont gabonagolyócskákat, pusztán esztétikai befolyásolás céljával. :-))) Nem kaptam viszont csokiforgácsot, a kedves hölgy a boltban azt mondta, "nem ment annyira, h megérje tartani". :-( Kár! De ez a csokikaviár is nagyon mutatós!

Nincs túl sok munka ma, és a nagy tétlenségben alig tudok megülni a fenekemen... nagyon mennék tenni-venni, sütni-főzni. Úgy bennem van a lendület. De munka után indul a mandula, este még beszerzem a maradék szükséges hozzávalókat (és megveszem az utolsó SPAR késemet), és hétvégére már rengeteg dolgot találtam ki.

Vendégségbe is megyünk, ahol én leszek a sós süti felelős, és persze saját részre is megvannak már a hétvégi ötleteim, csak hogy Tamást is boldogítsam. Engem főleg a készítés, őt főleg az evés boldogítja - persze én is részt veszek becsülettel az utóbbi műveletben is. :-)))

Lecsós - no de télen!?

Nincs fotóm, és túl izgalmas témám se, viszont írhatnékom, az már nagyon.

Sajnos a hétköznapok nem a nagy főzőcskézések fórumai, hol a munka miatt, hol a munka utáni munka miatt esem haza későn, esélyem sincs 20-30 percnél többet fordítani a kavargatásra, pláne hogy még enni sem ehetek belőle (zajlik ám a "nem vacsoráznom és ezt nevezem én fogyókúrának" szezon, és némi eredménye is van szerencsére).

Szóval tegnap este 8 körül beestem a hideg estéből a meleg szobába, és a szia-puszi után nekemszegezett első kérdésre, hogy "mit lehet enni?", azt találtam ki, h lecsós tarhonyát. Hogy kolbásszal vagy virslivel kéri-e az úr? - már éreztem, hülye kérdés, amikor kimondtam. Természetesen kolbász került bele. Jó kis hazai... Cered-en töltött, füstölt, családi termés. :-)

Na most ezt az ételt, mint nemrég kiderült, én rendhagyó módon készítem. Nem külön készül el a lecsó és a tarhonya, és eztán keverem össze őket, hanem a lecsóban duzzadnak meg a szemek finom ízesre.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, h nem a kőkemény paradicsomokból állok neki lecsót gyártani a téli estén... ilyenkor ideális és Nigella-san azonnali a polcról leemelt, még nyáron eltett lecsó (anyukám kezét dicséri).

Minimális oliván megpirítom a tarhonyaszemeket (kb. fél zacskónyit) és amikor már barna színt kapnak itt-ott, rázuttyantom (igen, zuttyantom, ezért piros pöttyös az éppen viselt póló mindig) a lecsót (5-7 dl), belekarikázom a füstölt kolbászt, majd éppen csak rotyogós állapotban addig kavargatom, míg a lecsó és a tarhonya összeszerelmesednek.

Így készítve sokkal krémesebb állagú, selymesebb ez a fogás. Annyit szoktam csalni vele, h mikor hogyan szükséges, vízzel vagy (házi) paradicsomlével hígítom a levét - attól függően, h mennyit vesz fel a tészta.

Sajnálom, hogy megint lusta voltam fotózni... Amilyen "tréül" hangzik hogy lecsós tarhonya, legalább annyira finom amikor elkészül. Itt van nálam egy adag a munkahelyemen is. Tamásnak ez volt a vacsora, nekem ez lesz az ebéd. :-) Nyami!

Ja, igen... és h 'no de télen!? Egyik kolléganőm kérdezte, mit hoztam ebédre... s amikor mondtam neki, teljesen értetlenül nézett: lecsós??? no de télen!? Nem számított a nyárból elcsalt otthoni garázslatra. :-)

Sóágyon sült csirke

Azt hiszem, megtaláltam az egyik legegyszerűbb csirke-receptet, ami legalább olyan gyorsan és maradéktalanul tűnt el Tamás tányérjáról, mint a tejfölös, paprikás csirke szokott. És a legjobb, hogy igazából macera-mentes a dolog. Kell hozzá só, egész csirke, fokhagyma, majoranna... és kész.

Tehát az egész úgy kezdődött, hogy hulla fáradtan, de tudva, h sokkal jobb péntek este túlesni rajta, munka után elindultam bevásárolni. És a húspultban gusztusos bontott, egész csirkékre lettem figyelmes. Rögtön eszembe jutott, mennyit hallottam már a sóágyon sült csirkéről, aminél se egyszerűbb, se finomabb nem kell egy kellemes ebédhez.

Amit még vettem, mert nem volt itthon, az 1 kg nagyszemű tengeri só - állítólag az jobban felhevül, mint a finom só.

Tehát ma megmostam és megtöröltem papírtörlővel a csirkét, beletuszakotam 2 fej gerezdjeire szedett és megpucolt fokhagymát, plusz a belsejét befűszereztem majorannával; egy tűálló tálba öntöttem az egész zacskónyi sót, s ráültettem a pipit.

A sütő már 180 fokra előmelegítve várta, hogy aztán kb. egy órán keresztül csak ketten legyenek, ő meg a csirke. Feléjük se néztem, csak amikor lejárt az egy óra és a villa már egész könnyedén csúszott a húsba.

Ekkor még következett kb. 10-12 perc grill funkció hason és háton, és mivel a fokhagymák nem sültek puhára odabent, fóliába csaptam, olivaolajat löttyintettem rá, és tovább sütöttem őket, míg a csirke kicsit hűlt.

Köretként rizst és gőz fölött párolt zöldség járt a tányérra, és persze az isteni, vajként kenhető fokhagyma. A hús omlós és szaftos maradt, s az sem utolsó szempont, hogy finom ebéd, ugyanakkor könnyű ebéd került az asztalra. A legjobb pedig, hogy imádom a fokhagymát!!! Hm....................

Gyors túrós táska reggelire

Újra hazaérkezett külfölről a férfi a házhoz, gondoltam, legyen valami olyan reggelire, amit igazán szeret. A túrós táska pedig azt gondolom, dobogós nála.

Persze senki ne gondolja, hogy igazi házitündérként nekiálltam kora reggel a tésztakészítésnek; a jól bevált Fanny trükkel játszottam.

Hozzávalók:

  • 1 csomag Tante Fanny "Friss élesztős leveles tészta"
  • 1/4 kg sovány túró
  • 2 ek cukor
  • fél csomag vaníliás cukor
  • reszelt citromhéj
  • 1 ek tejföl
  • 1 tojás és 1 tojás sárgája


A tésztát kivettem a hűtőből és míg pár percig akklimatizálódott, bekapcsoltam a sütőt, előmelegítettem kb. 180 fokra. Ezután a túrót, a tejfölt, a cukrokat, a citrom reszelt héját és egy tojás sárgáját összekevertem, s megkóstoltam, ízlésünknek megfelelően édes-e.

A kitekert tésztát négyzetekre vágtam (8 db), a négyzetek közepére kb. 1 evőkanál túrót tettem, s batyuszerűen összekapcsoltam a négyzetek 4 sarkát.

Sütőpapírral borított tepsire pakoltam a tatyókat és felvert tojással megkentem a tetejüket (ez milyen hülye szó!?)

A sütőt légkeverésre kapcsoltam (így gyorsabban elkészül a süti), s aranybarnára sütöttem a közben illatozó túrósokat.

Ugyan nem olyan magas az eredmény, mint a metróban terjengő illatok gazdái, de az íze igazán finom. A szétnyíló táskák pedig csak arról árulkodnak, nincs kispórolva a túró belőlük.

Vaníliás fahéjas panna cotta narancs granitával

Napok óta áhítoztam egy édességre, amit Chili és Vanilia blogján láttam, ezért szombaton, a hozzávalók beszerzése után nekiláttam, hogy egy újabb olyan desszertet alkossak, amit Tamás várhatóan majd csak eltol maga elől. Ennek ellenére akartam a dolgot.

Valóban fontos faktor nálunk, hogy Ő is megegye a "kész terméket", hisz ha nem, semmi értelme a dolognak... de ezesetben annyira tetszett amit láttam, hogy "ha törik, ha szakad" alapon akartam. :-)

Viszont történt egy kis változtatás, Chili vaníliarúddal és csillagánizzsal dolgozott, utóbbi azonban épp hiánycikk a boltokban. Pontosabban hiánycikk a Culinaris-ban, az Osan-ban pedig még azt is kikérte magának a kedves hölgy, akinél rákérdeztem, hogy feltételeztem, esetleg tartanak ilyesmit.

Szóval találni kellett valamit a csillagánizs helyett; így esett a választásom az újdonsült fahéjra... szeretem az ízét és mind a vaníliával, mind a naranccsal passzol. No igen, itt a másik apró módosítás... nem mandarin lett a jég alapja, hanem narancs, de azt hiszem, ez bocsánatos bűn.


Tehát ami kellett hozzá:

  • 2 dl tejszín
  • 1 dl tej
  • 1 rúd vanília
  • fahéj
  • 4 dkg finomítatlan barna cukor (itt demerara)
  • 1 zselatinlap
  • csipetnyi só

A granitához:

  • 2 dl frissen facsart narancslé
  • fél dl víz
  • 2 ek cukor


A tejszínt és a tejet összemelegítettem, s amikor már kezdett forrni, lehúztam a lapról, betetettem a vanília kikapart magjait, és a rudat is, illetve szórtam bele fahéjat. Mennyiséget nem mondanék, de sztem kb. annyi volt, amit mondjuk egy tányérka tejbegrízre szórnék... hisz elég erőteljes az íze. Majd az egészet lefedtem és fél órát állni hagytam, hadd ismerkedjenek.

Kis idő múlva, kb. 1/4 óra, a zselatinlapot vízbe áztattam (10-12 percre); majd a vaníliás, fahéjas aromájú tej-tejszín keverékből kivettem a vaníliarudat, s az egészet leszűrtem. A fehér folyadék visszakerült a lábasba, s újra felmelegítettem, belekeverve közben a barnacukrot, végül pedig kézi habverővel a kinyomkodott zselatinlapot. Újabb szűrés után 4 kis tálkába adagoltam, kicsit hűlni hagytam, majd egy éjszakára hűtőbe toltam a kis édest. :-)

A narancslé facsarásának csak másnap délelőtt álltam neki; a lé egy részét leszűrtem, de egy kis rostot is hagytam benne. Fél dl vizet összeforraltam 2 evőkanál cukorral, s hozzáöntöttem a narancsléhez. Egy nagyobb tűzálló tál tetejébe öntöttem, az erkélyen kihűtöttem, majd lefagyasztottam. Fagyasztás közben egyszer, kétszer villával összetörtem (gyors fagyasztásra állítottam a hűtőt, így kb. 1 óránként törhettem), s mire elnyerte végleges formáját, már végeztünk is az ebéddel, s kanalazhattam a megdermedt panna cotta-ra.

S ami amellett, hogy nagyon ízletes, még inkább lenyűgözött: Tamásom egyedül megevett egy egész adagot, dacolva a tejszínnel, tejjel és mindennel amit amúgy nem igazán hajlandó megenni. Szóval azt hiszem mondhatom: az első fehér színű édesség, amit elfogyasztott a fehér csoki óta, az pedig, h tejszín az alapja, mármár csodaszámba megy. :-)))

Csirke 2féle mustárkenettel

Továbbgöngyölítve az előző posztot, kipróbáltatott a mustár mindkét ízben. A kulcsszavak: csirke, dijoni mustár, zöldség, sajt; köretként pedig: csicseriborsó.

Annyira izgatott az új szerzemények tudata, hogy muszáj volt a tettek mezejére lépnem. A csicserit pedig már napok óta terveztem, így most ezzel a husival együtt kerültek asztalra.

Hozzávalók:

  • 1 csirkemell filé
  • tárkonyos/mézes-balzsamecetes dijoni mustár
  • oliva, vaj
  • só, bors
  • póréhagyma
  • zöldbab
  • cukkini
  • kaliforniai paprika
  • sajt (ebben az esetben gran moravia)

A csicseri

Mivel elvileg vendégeket vártunk, de betegség miatt a mulatság elmaradt, a borsót pedig már előző nap beáztattam (500 g-ot!), kétféle módon készült a köret: rozmaringos-paradicsomos, illetve fokhagymás ízesítéssel.

Kellett hozzá:

  • csicseriborsó (most száraz, egy napig ázott bő vízben)
  • rozmaringos olivaolaj
  • paradicsomlé (nekem igazi házi volt kéznél, anyukám nyári készítménye; isteni!)
  • néhány szem koktélparadicsom

vagy:

  • csicseriborsó
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • só, víz

A csirkemellett megmostam, s kisujj vastag szeletekre vágtam; ahol vastagabbra sikerült, kicsit kiklopfoltam. A szeletekre sót, borsot tekertem, majd kis oliva és vaj forró keverékében mindkét oldalukat sütöttem kb. 15-20 másodpercig. Ez pont elég volt arra, hogy a hús szaftja kalodába kerüljön, s ne száradjon ki a sütőben.

Ezután a húsokat egy tepsire fektettem, s megkentem őket egyik vagy másik féle mustárral. Ezután következtek a zöldségek, egyszerűen ráhalmozva a csirkére. Annyira jól mutattak a színek együtt, hogy muszáj volt lefotóznom.

A halmokra került egy réteg finom sajt, és már toltam is be a tepsit a kb. 160-170 fokra előmelegített sütőbe. 20-25 percet kapott az étek, hogy készre süljön, s ezalatt a sajt is gusztusosan rányaffant (ugye milyen szép szó?) a halmokra.

A köretet kicsit korábban kezdtem el készíteni, ugyanis a csicserinek kellett idő a puhuláshoz bőven. Az egynapi áztatás után még pár vízben átöblítettem a szemeket, majd kétfelé adagoltam.

A paradicsomos verziónál a serpenyőbe került egy kis rozmaringos olvia, ebben a borsó, 1 percig összeforgattam, rotyogtattam őket, s ráöntöttem első körben úgy 1 dl paradicsomlevet, plusz tekertem rá sót is bőven. Utólagos tapasztalat, irdatlan mennyiségű sót felvett a borsó, persze részletekben adagoltam hozzá, kóstolások után. A paradicsomlevet még egyszer pótoltam a fedő alatt párolódás közben, kb. fél decit.

A fokhagymás készítés ennél is egyszerűbb volt: vajon megforgattam a csicserit, rávágtam 4-5 gerezd fokhagymát, s nyakonöntöttem 1 bő dl vízzel. Ismét só, fedő, rotyogás... mindkét ízben kellett neki legalább 30-40 perc... és még így is finom roppanós maradt az állaga.

A végeredmény pedig: a szokásostól eltérő ízvilág, de tetszetős és finom étel. A mustárok domináltak a húson... kellemesen vezették a húst és a zöldségeket. A köret nem nyomta el az ízeket, épp csak hozzájuk adott ezt-azt.

Gasztroajándékok

Életem Tamása külföldön járt és eszébe jutott, hogy miféle dolgoknak örülnék esetleg. :-) Olyasmiket kaptam, amiket többnyire csak úgy, random mód emelt le a polcról, mert nem igazán tudta mifélék... de így sem nyúlt mellé nagyon.

A leírások szerint igazi biogazdaságból származó dolgok... fahéj és egész szerecsendió (már csak egy igazán jó reszelő kellene hozzá... tud valaki ajánlani?), valamint egy gyönyörűszép sókészlet, átlátszó kis kerámia őrlők 6féle sóval. Van köztük perui, dán, ciprusi, egy a Himalájáról, Iránból és a Bretagne-ból. Külön kis ajánlással, melyiket érdemes csirke, hal, saláta vagy épp tésztaételek ízesítésére használni.

Aztán kaptam még egy mustárt tárkonyos verzióban. S hogy ne érezze egyedül magát, még szerencse, hogy múlt héten én is vettem egyet, kis különbséggel: mézes-balzsamecetes.

Ennyi minden... egy darabig csak ültem és nézegettem az újdonságokat. Aztán tervelni kezdtem, mit kezdjek velük; vagy legalább egy részükkel.

Antigasztro

Tudom, tudom, nem nagyon szaporodnak a bejegyzések az utóbbi napokban. Ennek igen egyszerű az oka, sőt több is van.

Az egyik, hogy épp próbálok leadni néhány kilót, mert a hízás átkos velejárója a főzőcskézésnek. :-/ Ezt fájlalom is nagyon, de mit van mit tenni!?

A másik ok, hogy Tamásom külföldön van már második hete, és lehet hogy ez lustaság - de az meg ugye, mint tudjuk, fél egészség :-D -, nem szoktam főzni magamnak. Azt úgy jó, ha van kinek.

De hétvégére már megvannak a tervek, s a remény is, hogy válogatós kedvesemnek kedvére tudok tenni.

A receptet ma reggel néztem ki Chilli és Vaniliánál: Barnacukor panna cotta mandarinos granitával

Már előre várom, hogy nekiláthassak!

Bableves

Ugyan a palacsinta kimaradt a mai repertoárból, de a bableves csak elkészült. Igazság szerint megint rájöttem, miért nem főzök ehhez hasonló ételeket... Azért a lényeg, hogy a végeredmény, ha nem is olyan, mint az anyukámé, finom lett.

Szóval az a helyzet, hogy szinte egy egész délelőttön keresztül a tűzhelynél ácsingózni, nézegetni, rotyogtatni... ez nem az én műfajom. A hatékony konyha híve vagyok, vagyis viszonylag kevés idő alatt, finom ételt rittyenteni, ha pedig sok időt szánom rá, az már legyen valami extra.

És talán ezért vagyok egy kicsit csalódott... mert ez "csak" egy bableves lett. Ami tök jó, és egyebek... de a palacsintához már se kedvem, se hangulatom nem maradt... és Tamás (hagyom a francba ezt a "Kedves"-ezést meg a "Férfiú"-zást, ez a neve, oszt jóvan) is erősen szorgalmazta, hogy ha már csak a hétvégét tölti itthon, ugyan ne a főzéssel teljen el az idő. Igaza van.

A végeredmény egyébként így néz ki:

Igen, csalás van a dologban... nem füstölt csülökkel dolgoztam... :-/ Anyukám a "hogyan kell" telefonos megbeszélésen félreértett valamit és azt mondta, ehhez ő nem füstölt csülköt szokott használni. Ergo én sem azt vettem, hagyatkozva az autentikus forrásra. És hát megfőztem én becsülettel a csülköt, nem is lett az rossz, beletettem a bablevesbe... csak hát nem OLYAN...

A recept egyébként így alakult:

Még tegnap este beáztattam vízbe kb. 30 dkg fehér babot. Majd ma reggel megmostam és feltettem főni sós vízben. Amikor már puhult, hozzáadtam 3 szál répát és 3 szál fehérrépát, egy fej hagymát és egy leveskockát (anya mondta, az is kell bele - nekem most erőleves volt itthon). Ezeket főztem, utánsóztam kicsit... amíg a bab meg nem puhult, főtt rendesen. Ekkor beleaprítottam 3 kisebb szem krumplit, s amikor a krumplidarabok megfőttek, berántottam a levest. Ez a rántás dolog nem nőtt a szívemhez, bevallhatom... Már ahogy kinéz se tetszik... Csipetkét a másik nem nem kért bele, úgyhogy ez elmaradt, talán azért is kevésbé sűrű, mint szüleimnél szokott.

Ja, a csülköt feltettem főni reggel sós, fokhagymás vízben és addig főztem, míg teljesen puha nem lett. Aztán a hús részeket leszedtem a csontról és ment ek bele a levesbe.

Szóval ez volt az én mai bableves kalandom... azt hiszem, a továbbiakban maradok majd azoknál a recepteknél, amiket spontán szimpátiával választok ki, nem pedig a "mit kéne, mit kéne, régen otthon mi is volt?!" technikával.

S csak hogy mentsem a dolog becsületét, egyszer nagyon meg lehet enni. :-)

Zöldséges csirke á la Pataky

Mivel a Férfiember csak hétvégén van a háznál, az előző és a következő hetet pedig külföldi munkálkodással tölti, nem akaródzott a nap nagy részét a főzésnek szentelni; azonban a Drága igen szereti a gyomrát... nem maradhatott el hát a vacsorakészítés.

Egy ideje már szemeztem az egyenesági rangidős nőrokonomtól, vagyis anyukámtól kapott Pataky tállal, hisz abban készítve az étel megkapja az egészséges jelzőt (s tekintve a holnapi ebédtervet, jól is tesszük, ha előre kompenzálunk), mindeddig azonban nem került sor a próbára.

Gyors bevásárlás, a hozzávalók beszerzése és hazafuvarozása, s már neki is láthattam a szükséges dolgok tálba dobálásához.

Hozzávalók:

  • esetünkben 5 csirkecomb (alsó)
  • 3 szem krumpli
  • 2 szál sárgarépa
  • 3-4 marék zöldbab (most fagyasztott)
  • 1 szál póréhagyma
  • só, bors
  • és egy kis csalásként 1 csapott evőkanál házi kacsazsír :-)

A tálat beáztattam hideg vízbe, s míg szívta magába a nedvességet, megmostam a combokat, valamint megpucoltam, megmostam és felaprítottam a zölségeket.

Kb. 20 perces fürdő után a tál aljába kerültek a pórészeletek, majd erre a csirkecombok. A húsra sót, borsot tekertem, majd ráhalmoztam a többi zöldséget is. A tetejére újból sót, borsot adtam, s ezen a ponton estem bűnbe a fent említett kacsasággal is.

Rá a tetőt, ment is be az előmelegített sütőbe. Azért nem mondtam fokot, mert az elején én sem tudtam, s nem is jól indítottam, a 200 fokos sütő meg se kottyant az edénynek, nem nagyon engedte párolódni a bentlakókat, ezért az első ellenőrzésnél úgy döntöttem: adok neki egy kis kakaót. 250 fok lett a nyerő nálam.

Érdemes néha ránézni, hisz a húsnak meg kell puhulnia. Amikor már bele tudtam szúrni a villát és majdnem késznek éreztem (kb. 30-35 perc), levettem az edény tetejét és anélkül sütöttem még 10 percig, de már csak 200 fokon.

A végeredmény:

Nem volt panasz... :-)