2010. január 22., péntek

Pudingos kosárkák




A főnökömtől megkaptam Karácsonyra Mautner Zsófi szakácskönyvét. Kedves ötlet volt tőle, tudja, hogy szeretek főzőcskézni. Nem állítom, hogy rengeteg receptet szeretnék azonnal elkészíteni belőle, de találtam párat, ami megtetszett. Mint például ezek a kis édességek.

Az elkészítés során arra jutottam, hogy a recept nem az igazi - nem feltétlen váltak be az adagok és a módszer sem.

Azt írja ugyanis a könyv, hogy 30 dkg leveles tészta kell az adaghoz, amit kinyújtva, feltekerve kb. 3 cm-es darabokra vágunk és ezeket ujjal belenyomkodjuk a kivajazott muffin formákba. Nem vágtam 3 cm-es darabokat, valamivel inkább kisebbeket, és még így is vastag lett a tészta. Az alján nem sült át és így a süti közepe élvezhetetlen lett.

Mivel azonban a puding jóval több lett a megadott mennyiségekkel, mint ami elfogyott, és tésztám még volt a hűtőben, tovább próbálkoztam.

Nem tekertem fel a tésztát, hanem csak a kinyújtott formát daraboltam. Kis négyzeteket vágtam a gyorsaság jegyében, hisz 250 fokon tartani a sütőt elég áramzabáló dolog. A muffinsőtőm már szottyos volt, így a szilikon szívecskeformát kaptam elő.

A tésztát beleigazgattam, amilyen vékonyra sikerült, és max. 2/3-ig töltöttem újra a a krémmel. A kb. 12 perces sütés után kicsit még grilleztem a tetejüket és sokkal jobban sikerültek, mint az eredeti verzió.

Lehet, hogy a szilikon forma is segített a sülésben, de a vékonyabb tészta is jobban bevált, átsült. Szóval szerintem nem szükséges tekerni, nyomkodni, egyszerűen csak kb. akkora formát kivágni a lapból és azt beleegyengetni vékonyan a sütőformába.

Hozzávalók - eredeti mennyiségek:
  • 30 dkg leveles tészta
  • 4 dl tej
  • 12 dkg cukor
  • csipet só
  • diónyi vaj - kikenéshez
  • 3 dkg liszt
  • 4 tojássárgája
Ahogy én készítem majd kapásból legközelebb:
  • 30 dkg leveles tészta (vagy 275 g-os is elég, ilyen kiszerelést is kapni)
  • 3 dl tej
  • 8-9 dkg cukor
  • csipet só
  • 2 dkg liszt
  • 3 tojássárgája
  • kis diónyi vaj (kenéshez, ha szilikonformát használunk, nem kell)
Egyébként finom süti, házi formája a frencsájzoknál kapható pudingos táskáknak, finomabb verzióban, és újra is lehet melegíteni. Érdemes kipróbálni, mert nem kell nagybevásárolnunk miatta, és könnyen elkészíthető.

Ja és még egy dolog: a blogos bejegyzésben Chili azt említi, hogy az autentik tészta inkább réteslaphoz hasonlít. Azzal is érdemes lehet próbálkozni - mondjuk 2 rétegben.

2 megjegyzés:

Belly írta...

Tetszik!

Zsuci írta...

Igen, jó ötlet. Csak ki kell kísérletezni a legjobb verziót.