2010. január 1., péntek

Szamócás, mandulás kevert süti




Szerintem már sokszor említettem itt, hogy nagy kedvenceim a kevert sütik, hisz gyorsan elkészíthetőek, sokféleképp variálhatók és ami igen fontos, nagyon finomak tudnak lenni! :-) Egy korábbi verziót módosítottam most egy kicsit, és ebből lett az egyik szilveszteri édesség.

Az egyik változtatás maga a gyümölcs volt, most szamócát használtam - ami igen szépen muzsikált az ízével; a másik dolog pedig, hogy elcsaltam egy kis cukrot az adagból, és így is szuperfinom, édes és ízletes lett az eredmény. 15-15 dkg helyett 12-12 dkg-ot kevertem a kristály- és a barna cukorból is a tésztába.

Ezen kívül most egy 32 cm-es piteformát választottam a sütéshez, amiben kicsit másképp sült a sütim, most tényleg kellett az eredeti sütési idő, és persze az alufólia is jó szolgálatot tett.

A vacsora zárásaként - úgy tűnt - mindenkinek tetszett és szívesen lapátoltuk még a reggeli után is. :-)

Nincsenek megjegyzések: