2010. január 24., vasárnap

Tavaszi tekercs - ahogy én képzelem



A héten megkívántuk a kínai kaját, el is ugrottunk a Ping-be, a Moszkva térre. Kedvelem a helyet, kedves a kiszolgálás, finom az étel, és az adagok is emberesek, általában hozunk haza mindig egy-egy kisebb adagot.

Tamás, húsimádó szokásától eltérően előételként tavaszi tekercset rendelt, majd eszegetve azt mondta, ilyet csinálhatnék otthon is, szívesen enné.

Persze nekem se kellett több, másnap irány a japán-koreai bolt, szükséges tésztalapok beszerzése, töltelék kigondolása. Nem törekedtem nagy mértékben az eredeti receptek másolására, ezért biztosan csak egy gyenge utánérzésnek tűnik a receptem, viszont az tuti, hogy mind az utolsó falatig elfogyott, pedig betekercseltem legalább 20-22 darabot 3 főre!

Hozzávalók:
  • tavaszi tekercs tésztalapok
  • 2 nagyobb sárgarépa
  • 1 kicsi fej káposzta
  • 4-5 szál újhagyma
  • kb. 1/4 csomag rizstészta a csomagolás szerint elkészítve (nem kell sok, csak hogy elkeverve majd itt-ott megjelenjen a töltelékben)
  • 3-4 ek sötét szójaszósz
  • 2 ek szójaolaj
  • 1 ek szezámolaj
  • 1 nagyobb evőkanál barnacukor
  • nagyobb csipet só


Fagyasztott tésztát ajánlott a hozzáértő eladó, amit kb. egy óra alatt kiolvasztottam. Közben elkészítettem a tölteléket, hogy legyen ideje kihűlni - nem szeretek forró cuccokat csomagolni.

A répát és a káposztát is nagyjából egyenletes csíkokra vágtam, a hagymát pedig felkarikáztam. Egy nagyobb serpenyőbe pakoltam mindent, és lassú tűzön pároltam, forgattam őket 5-6 percig, s közben meglocsoltam az olajokkal, a szósszal, hozzáadtam a sót és a cukrot. Sajnos nem tudok WOK-ot használni, mert nagyon féltem a kerámia lapot. :-(

A tésztát is megfőztem, és hozzákevertem a zöldségekhez.

A tésztalapokat nedves konyharuhára fektettem egyenként, megfröcsköltem, megsimogattam annyi vízzel, ami eléggé felpuhította, és szűk maréknyi tölteléket helyeztem a szélére, majd feltekertem a tésztát; igyekezve, hogy minél szorosabb eredményt érjek el, ne maradjon túl sok levegő a tészta alatt - az olajban felhólyagosodik.

A kész tekercseket tányérra pakoltam, vigyázva hogy ne ragadjanak össze, s míg az összes tekercs elkészült, egy lábasban olajat forrósítottam. A vizezésnek köszönhetően a tekercsek nem esnek szét, a kívül maradt lapszél szépen hozzáragad az alatta lévő tésztaréteghez.

Amikor az olaj már jól felmelegedett, 4-5 tekercset beletettem, vigyázva, hogy itt se ragadjanak össze, s pár perc alatt megsütöttem. Szép aranyszínűre sültek a tekercsek, csak azzal volt némi nehézségem, hogy nem igazán akarták hagyni megfordítani magukat. A bennük rekedt minimális levegő miatt folyton visszafordultak első pozíciójukba. De azért némi segédeszközzel túljártam az eszükön. :-)

Mártogatóssal ettük, amit szintén a helyzet és a fantázia alkotott:
  • 2 ek paradicsomszósz
  • 2 ek sötét szójaszósz
  • 2 ek víz
  • 1 ek szezámolaj
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 ek balzsamecet
  • 1 csapott ek barnacukor
  • 2 gerezd fokhagyma lereszelve
  • csipet só

6 megjegyzés:

Dög írta...

nagyon szeretem :) nekem mondjuk hiányzik belőle a darált hús, de anélkül is bármikor jöhet :)

Zsuci írta...

Igen, vannak olyan verziók, pl. a vietnámi, amibe darált hús kell. Én legközelebb rákhússal fogom kipróbálni, a sertéshúsban nem bízok vmiért, pár perces sütéssel.

Dög írta...

rákkal még nem kóstoltam, de most hogy mondod, ideje lenne azt is kipróbálnom! :)
Húst elő lehet kicsit pirítani hozzá, nem nyersen gondoltam. :)

Zsuci írta...

Nono, pont most olvastam olyan receptet, ami nyers, darált disznóhúst írt a tekercsbe. :-/ Ezért is ment el a kedvem.

De ez az előkészített verzió sokkal jobban hangzik.

szepyke írta...

Nagyon szeretem a tavaszi tekercset, imádom miatta a kínaiakat, hogy kitalálták. Persze, ha ők voltak azok...:) Nagyon jól néznek ki!

Bajna Ágnes írta...

Mióta megkóstoltuk a tavaszi tekercsedet, Gábor nem hagy békén, egyfolytában ezt emlegeti úgyhogy holnap indulok is beszerzőútra :)