2010. február 28., vasárnap

Kacsasült spenótsalátával

A tegnapi ebéd:


Mostanában nagy mániám, hogy magára hagyjam az ételeket a sütőben. És a lakásban. Hisz kint jó az idő, hétágra süt a nap, vagy épp ezer más tennivaló akad ahelyett, hogy a készülő ételre várnánk.

Nincs is más dolgunk, mint előkészíteni az ebédet, betolni a sütőbe kb. 130 fokra, majd távozni pár órára. Nagyszerű!

A kacsacombokat megmostam, megszárítottam, majd bedörzsöltem sóval, borssal, és egy kis kakukkfűvel. Bepakoltam egy tepsibe egymás mellé, bőrrel lefelé, lefedtem alufóliával és toltam is a sütőbe.

Vettem az edzőcuccom és lebattyogtam tekerni az edzőterembe, majd mikor egy bő óra múlva hazaértem, felvettem a hőmérsékletet 180 fokra, levettem a tepsiről az alufóliát és megfordítottam a combokat, és így sütöttem még addig, míg szépen belecsúszott a villa teszteléskor és a bőr is megpirult.

(Később is jöhettem volna akár egyébként, csak akkor a fólia levételekor már csak a bőr miatt kellett volna pár perc grill.)

Paradicsomos, földimogyoró olajos spenótsalátával ettük.

Nincsenek megjegyzések: