2010. augusztus 24., kedd

A császár morzsája

Megint egy édesség, ezek nagyon futnak mostanában nálam. Szinte csak ezt ennék, ha nem gondolnék bele a hosszútávú hatásaiba. De egy kevés senkinek sem árt.

Elkészítés szempontjából ez egy rendkívül hálás darab, tulajdonképp csak elő kell készíteni, ami kb. 2 perc, aztán pedig 10-15 perc alatt friss, meleg, isteni fogás terem az asztalon belőle. Remek vendégváró, legközelebb be fogom vetni egy baráti evés-iváson.

A mellette látható kiegészítő az új dzsem-em. Múlt héten készült és csak dícsérni tudom. Vaníliás szilva-őszibarack dzsem. Az eddig is bevált dzsemfix-es megoldás, 3:1 arányban, vagyis pontosabban 1250 g gyümölcs és hozzá 350 g cukor. Egy rész szilva (kék) és két rész őszibarack (nekem most sárga és fehérhúsú vegyesen) elosztásban készült, egy egész vaníliarúd magjait belekaparva a gyümölcsfőző kondérba. Az egyik legjobban sikerült variációm!

A császármorzsa hozzávalói (4 tisztességes uzsonna, vagy 6 desszert fogásként tálalható adag):
  • 30 dkg búzadara
  • 3 tojás
  • 4,6 dl tej
  • 10 dkg cukor
  • opcionálisan 5-10 dkg mazsola
  • fél vaníliarúd vagy 1 tk aroma
  • csipet só
  • a sütéshez vaj

A darát a készítés előtti estén beáztattam a tejbe és ezzel meg is tettem minden szükséges előkészületet. :-)

Másnap, amikor megéheztünk némi édességre, elővettem a hűtőből darás tálat - itt, aki szereti, áztassa be a mazsolát is - és békén hagytam, míg a többi hozzávalót előkészítettem.

A tojássárgákat szép világosra, habosra kevertem a cukorral és a vaníliával, a fehérjéket pedig egy csipet sóval kemény habbá vertem.

Ezek után semmi más dolgom nem maradt, mint a darához keverni a cukros tojássárgáját, majd pedig beleforgatni a kemény fehérjehabot.

Egy nagy serpenyőben felhevítettem annyi vajat, hogy jól szétfusson mindenhol, majd pedig a tészta felét (vagy kb. annyit, hogy bő ujjnyi vastagságban legyen benne) beleöntöttem. Erős, de nem full lángon hagytam, hogy megpiroljon az alsó fele, majd 4 részre vágtam és egyenként megfordítottam. Itt persze nem fontos ügyesnek lenni, hisz úgyis a morzsa állag a cél! :-)

Amikor már minkét oldal kapott egy kis színt, elkezdtem szétszabdalni az egészet és forgattam, és szabdaltam, amíg a pirult, kész állagot el nem érte. Se nem túl pici, se nem túl nagy darabokra.

A recept nekem személy szerint azért tetszik, mert nem gejl, pont csak annyira édes, amennyire arra szükség van. A lekvár még bőven jöhet mellé!

Tényleg egy olyan édességet találtam ezzel - mert soha nem készítettem még -, ami praktikus, előkészíthető, gyorsan készre varázsolható és nagyon finom! És az sem hátrány, hogy nagy alapanyagigénye sincs. Biztosan készül még nálunk ilyen!

Áfonyás brownie - ez a tuti recept mostantól!

Ó igen! Ez az amit kerestem. Még ha a fotó nem is a legjobb minőségű.

Ez így szuperistenifinom. Brownie állag, haladóknak tolerálható édesség, az áfonya pedig igazi kontrasztot adott ennek az édességnek. Édes és közben pici savanykás íz keveredik - elvesztem.

Persze ez is vanília fagyival tökély, kell valami könnyed íz és állag mellé, ami az egészet olyan harmóniába hozza, hogy csak hümmögni képes az ember felette.

Hozzávalók:

12 dkg vaj
20 dkg 70%-os étcsoki
10 dkg liszt
25 dkg barnacukor
4 tojás
csipet só
1 kis tálca áfonya (vagy más savanykás gyümölcs)

Szinte ugyanaz a sor, mint a v3-as brownie-nál, de ott erős túlzásnak találtam a cukormennyiséget. Ez a verzió viszont nagyon bejött nálunk.

A vajat és a csokit lassú tűzön összeolvasztottam, közben pedig kimértem és összekevertem a lisztet és a cukrot, egy csipet só társaságában. Amikor a csoki elolvadt, kicsit hagytam hűlni, s csak ezután ütöttem és kevertem bele a tojásokat, nehogy megfőjjenek.

Az áfonya kivételével az összes hozzávalót összekevertem végül, és egy kisebb fajta, sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, a tetejébe pedig belenyomkodtam az áfonyaszemeket.

190 fokos, előmelegített sütőben sütöttem 28-30 percig, majd pedig kicsit hűlni hagytam, mielőtt nekiestünk.

A vaníliafagyi tényleg kötelező velejáró, csokiimádóknak pedig garantált az élmény! :-)

Visszatérek - könyékig tunkolok

Én aztán rendesen kivettem a nyári szabadságot minden téren! Elég hosszú időre eltűntem, és megvallom, nagyon jól esett! Két hét nyaralás, egy hét édes semmittevés - mi kell ennél több?!

Főleg ismételt ételek készültek, köztük sok gyorsan összedobható fajta, de azért lesz néhány recept, ami felkerül majd szép lassan ide. Most bemelegítésképp pedig - fotó nélkül és így is csak erős idegzetűeknek - egy olyan ételről szeretnék beszámolni, ami igazi dobogós számomra. Nem a bonyolultság, nem a kulináris magaslat, csupán az élmény mondatja ezt velem - mert minden alkalommal élmény ezt ennem.

Hozzátartozik a titkolózás is, mert Tamás előtt ezt enni nem illdomos. Igazi budai származás, kevés étel- és ízélmény a korábbi években - ezzel nem versenyezhet holmi tunkolás, kenés, hidegen zsírozás. :-)

Na jó, nem húzom tovább, mondom. Adott két kacsacomb. 1-2 szem paradicsom. 1 fej fokhagyma. 3-4 salotta vagy mogyoróhagyma. Kakukkfű, bazsalikom, só, bors, kacsazsír.

Egy kisebb tepsit gazdagon kikentem a zsírral, a combokat sóztam, borsoztam. Alár, mellé, rá, ahogy sikerült, felkarikáztam a hagymát, rádobáltam a megpucolt fokhagyma gerezdeket, mentek utánuk a paradicsom darabok... végül az egészet megszórtam kakukkfűvel, illetve kevés bazsalikommal - "csak a zízi kedviér'!" :-)

Fóliával lefedtem a tepsit és előmelegített, 170 fokos sütőbe toltam, egy szűk órácskára, amikor lekerült róla a fólia és tovább sütöttem a combokat 180 fokon, amíg a bőr szépen megpirult, a villa pedigleg beleszúrható, belecsúszó lett.

A zöldségek illatosra, puhára sültek, minden íz összeállt. Majd hagytam az egészet kihűlni!

Egy zárható edénybe tettem a húst, ráöntöttem a zöldségeket és az alul maradt zsír, szaft utolsó cseppjeit is, majd amikor lehűlt, az egészet lefedve a hűtőbe tettem.

Az ízorgia másnap következett. Adott egy munkába visszatérő első nap, ami lássuk be, nem kellemes. Aztán briga hazáig, majd zuhany és behajlás a hűtőbe - őrült öröm! :-)

Innentől már semmi másra nincs szükség, csak éhes gyomorra, kenyérre és egy éles késre. Szelet kenyér levág, hideg, nem túl zsíros szafttal, sült paradicsom, hagyma, fokhagyma keverékével falatonként megken, majd rája hideg, sült kacsahúst katonáz.

Az első pár falatnál még moderál... majd elveszik ez a képesség és jön az ösztön és az élvezet... telnek a kenyérszeletek, végül gyorsan, még titkon kezet mos szappannal, kétszer, kb. könyékig... :-)

Amikor Tamás hazaért, nem vacsoráztam vele. Neki lecsó készült... én már nem voltam éhes. :-))) Tudod, maradt egy kis kacsahús, azt elcsipegettem. :-)))