2010. október 23., szombat

Fűszeres, sajtos kenyértekervények




Ez az ötlet is Limarától származik, mint mindig, ha kenyérféléről van szó. S most is csupán a szokásos "készletreigazítás", illetve a fantázia módosított a recepten egy csöppet.

Maradt még némi öregtésztám a múltkori adagból, azt szerettem volna felhasználni. És a kenyér is épp fogytán volt itthon. Úgy gondoltam, valami újfélét sütök, most nem a klasszikus kenyérformára vágytam. Inkább kis ropogós valamikre.

Hozzávalók (az én készletem szerint):

  • 19-20 dkg öregtészta
  • 50 dkg liszt (ha lehet, BL 80, ha nem, fele sima, fele rétesliszt)
  • 1,5 tk só
  • 0,5 dl olaj
  • 1,5 dl langyos tej
  • 1,5-1,7 dl langyos víz
  • 1 kk cukor
  • 14 g élesztő
  • őrölt bors és chilipaprika
  • sajt a szóráshoz

A fenti sorrendben bekészítettem a hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe - a bors és a chili kivételével - és elindítottam a dagaszt-keleszt programot. Miközben összeállította a tésztát a gép, óvatosan adagoltam a vizet a szükséges állapotig (kezdetnek 1,5 dl-t tettem bele). A dagasztás vége előtt pár perccel beletekertem némi borsot és chilit, de nem sokat, csak hogy egy kis fűszerességet kapjon a tészta.

1 órás kelesztés után lisztezett felületre borítottam a tésztát és 8 kb. egyforma darabba vágtam és gombócokba formáztam, majd letakarva hagytam 10 percig pihenni őket.

Ezután egyenként hosszába kinyújtottam mindegyiket (ekkor kb. 10-12 cm széles volt a tészta), majd félbehajtottam és feltekertem. Mindegyik tekervényt sütőpapírral leterített sütőlapra helyeztem, egymástól tisztes távolságban és kb. 50 percig hagytam kelni.

Ekkor vízzel alaposan lespricceltem az összes halmot, illetve a tepsi üres részeit, reszelt sajtot szórtam (mit szórtam, küzdöttem!, tapasztottam!) a kenyérkék tetejére és 200 fokos előmelegített sütőben sütöttem barnulásig - kb. 25 perc.

Tartalmas, ropogós pékáru; kisebb méretben, vagy akár sajttal töltve a tekeréskor, ideális sörkorcsolya is lehet. Megint nem hibáztam veled, Limara! :-)

1 megjegyzés:

Bianka írta...

Juj nagyon jó