2010. november 2., kedd

Kókuszos bodzás panna cotta




Ez egy igazi varia-desszert, vagyis remekül igazítható a készleteinkre. Nincsenek kőbe vésett arányok, kötelező elemek, vagyis csak nagyon kevés. Sőt, az összes hozzávaló és az elkészítés ideje is igen limitált. Pont emiatt értékelhető igen nagyra, hogy milyen finom! Előre elkészíthető, ízlésre szabható finomság.

Hozzávalók:
(Most nekem 5 szufléformányi adaghoz.)
  • 2 x 165 ml kókusztej
  • 2 dl 32%-os tejszín
  • 5 ek bodzaszörp
  • 2 ek barnacukor
  • 4 zselatinlap
  • eperdzsem
Azért gondoltam ezt a kókusz-bodza kombinációt, mert az eper mindkettőnek országos cimborája. Tehát nem lehet nagy hiba a kettő variálása sem. Nem állítom, hogy a bodza íz erőteljesen jelen volt a desszertben, de rosszat semmiképp nem tettem vele.

A kókusztejet, a tejszínt és a bodzaszörpöt melegíteni kezdtem, majd közben feloldottam benne a cukrot is. Mielőtt felforrt volna az elegy, lehúztam a tűzről és egyenként feloldottam benne a zselatinlapokat, simára kevertem, végül pedig formákba mertem az illatos lét.

És hát körülbelül meg is voltam a tennivalókkal. Megvártam, míg nagyjából kihűltek, majd betoltam mind az ötöt a hűtőbe pár órára. Kis rázogatásból látható, mikor szilárdult meg kellően az anyag.

A zselatinlapból elég lehet 3 is, akkor egy picit lazább állaga lesz. Így mindenképp finom volt, krémes, puha, és istenien harmonizált a rákanalazott házi eperdzsememmel. Ez egy szuper opció, ha előző este összedobható, mégis finom és érdekes édességet szeretnénk az asztalra tenni. Bátran ajánlom mindenkinek!

Természetesen a kókusztej elhagyható, akkor tejszín az alap, amit kb. 2/3 (tejszín)-1/3 (tej) arányban ízlés és kedv szerint tovább ízesíthetünk. Bátraké a szerencse! :-)