Vaníliás omlós keksz (tojásfehérje felhasználási tipp!)

Szerintem mindenki, aki szokott sütni, beleütközik abba a problémába, hogy mit kezdjen az esetlegesen megmaradt tojásfehérjékkel. És igencsak magasabb azon receptek aránya, amelyekben csak a sárgájára van szükség. Ezért szerintem pontosan értitek, miért nagy öröm, ha egy finom fehérjezabálóra akad az ember lánya.

Remek és nagyon finom megoldás pl. a financier, a meringue, vagy például ez az elképesztően egyszerű keksz is.

Kevés hozzávalóból, rövid idő alatt elkészíthető, finom - ennél többet nem kívánhatunk.

Hozzávalók:

• 20 dkg vaj
• 8-10 dkg porcukor (ízlés szerint)
• 1 tojásfehérje
• 1 vaníliarúd
• 24 dkg finomliszt (ebből 5-6 dkg lehet rizsliszt is)
• 1 csipet só

A tészta igazán könnyen összeállítható. A liszt kivételével egy keverőtálban kézi mixerrel jól megdolgoztam az összes hozzávalót, még egyenletes állagú, és kicsit habos nem lett.

Második lépésként pedig két részletben beledolgoztam a kimért lisztet. (Mivel én riszliszttel készítettem most, egy kortynyi tejjel is segítettem a tészta állagán.)

Ezen a ponton kijelenthetjük: kész a tészta. És ez elég könnyű menet szerintem.

Már csak annyi volt a dolgom, hogy a sütőt előmelegítettem 180 fokra, két sütőlapra sütőpapírt terítettem, a masszát pedig egy habzsákba ügyeskedtem. A sütőlapra nyomott formáknak tulajdonképp semmi nem szab határt, maximum a nyomózsákba dugható csövek. Én most viszonylag egyszerűbb verzióval kezdtem, de máris vannak további ötleteim.

13-14 percet sültek a sütőben, de érdemes figyelni, hisz sütője válogathatja. Akkor vettem ki, amikor a szélük picit elkezdett aranyozódni.

Karácsony előtt például még biztosan elkészítek egy nagyobb adagot, amit a liszt hozzáadása előtt kétfelé bontok és az egyik adaghoz a liszt mennyiségéből kb. 5 dkg-nyit kakaóval helyettesítek majd. A fehér tésztába pedig talán narancshéjat reszelek. Vagy csak így hagyom, s olyan formákat készítek, hogy a sütik közepén legyen egy helyes kis mélyedés valami finom lekvárnak. Hm... ugye nem is rossz ötlet?! :-)

Vaníliás mini kuglófok

Régóta szerettem volna kuglófot sütni, de mindig akkor jutott eszembe a dolog, amikor épp nem volt alkalmam formát beszerezni. Amikor pedig nem volt ihlet, eszembe se jutott a forma. Nos, formát azóta sem vettem, egy huszárvágással megoldottam viszont a kérdés, kisebb sütőformáimban sütöttem meg a sütit és 3 nagyon helyes mini kuglófszerűséget kaptam (lyuk nélkül középen).

Hozzávalók:

• 10 dkg vaj
• 3 tojás
• 12-14 dkg cukor (ízlés szerint)
• 1 vaníliarúd kikapart magja
• 2,5 dl tej
• 30 dkg liszt
• 1 csomag sütőpor
• 5 dkg mazsola - opcionális, mi nem szeretjük, ezért kimaradt
• csipet só
• zsemlemorzsa, porcukor

Kézi mixerrel kikevertem a puha állagú vajat, a tojásokat, a vaníliamagokat és egy csipet sót, a következő fázisban hozzáadtam a tejet, végül pedig részletekben a sütőporral elkevert lisztet.

A formákat kivajaztam és beszórtam zsemlemorzsával, s ezekbe öntöttem a masszát. 200 fokra előmelegített sütőben sültek szép aranybarnára kb. 40-45 perc alatt (egy fogpiszkálóval érdemes ellenőrizni, hogy biztosan megsült-e a tészta).

Amikor kivettem, kicsit a formákban, majd pedig egy rácson hagytam őket kihűlni, langyosodni, végül pedig meghintettem porcukorral.

A mazsolán kívül egyéb variációs lehetőségek is kínálkoznak, keverhetünk a tésztába például reszelt citrom- vagy narancshéjat, egy kevés kardamomot, esetleg fahéjat, és még sorolhatnám.

Pirított tejbegríz

Egy igazán egyszerű desszerttel jövök azokra az alkalmakra, amikor szinte kong a hűtő az ürességtől, de a hideg télből hazaérkező gyomor vágyik egy kis melengetésre.

A hozzávalókat nem is tudom pontosan megadni, a lényeg tulajdonképp csupán annyi, hogy főztem egy viszonylag sűrű tejbegrízt (tejből, búzadarából, cukorból, egy csipet sóból és egy fél vaníliarúd magjaiból), amit egy sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe kiterítettem és hagytam kihűlni, megszilárdulni.

Miután kihűlt a massza, egy serpenyőben kevés vajat hevítettem, a grízt darabokra vágtam és pár perc alatt mindkét oldalon aranyszínűre pirítottam.

Eperlekvárral ettük és nekem nagyon ízlett! Amolyan odakucorodós édesség.

Karamellás, narancsos bonbon

Igen, igen... nálunk is egyre inkább érződik a Karácsony szele, ami természetesen ihletet ad. Nagyon jó lenne, ha ilyenkor el lehetne vonulni a munka elől és sürögve-forogva várni az ünnepet. Persze az ilyen gondolatok nem férnek össze a multi szemlélettel, ezért magamban tartom és szép csendben várom a Karácsonyt.

S persze nem várom tétlenül, mindenféle finomságot kipróbálok. Így születtek a fent látható bonbonok, illetve a kijelentés is, mely szerint a bonbonkészítés maga a csoda! Kreatív foglalkozás nagyoknak. Az eredmény pedig (külcsín és belbecs egyaránt) egyszerűen mindent megér.

Első körben nagyon ajánlott egy-két szilikonos bonbonforma beszerzése, mert nagyon könnyű ezzel dolgozni, s a bonbonok olyan könnyen kiszerelhetők a formákból, hogy magam is meglepődtem. (A Sőreginél például az áruk is igen kedvező, 1.000 Ft-ért kapható darabja!)

Nálam most karamellás, kandírozott narancshéjdarabkákkal bolondított falatok készültek - igazi édesszájúaknak való csemege, és a kalóriatáblázatban is igen előkelő helyet foglal el! :-)

Hozzávalók 15 db-hoz:

• 10 dkg 70%-os étcsoki
• 1 dkg vaj
• karamell (amiből fél adagot készítettem, és még így is maradt egy kis nassolnivaló adag)
• 2-3tk-nyi kandírozott narancshéj darabka

Ammondó vagyok, hogy ha valaki már nekilát, de 15 db-ot készítsen (persze ehhez formából is több kell), hanem variálva a töltelékeket, ne szabjon határt a lehetséges variációknak.

Ugyan én most nem temperáltam a csokit, de nagyon szép eredményt kaptam így is. Az étcsokit és a vajat egész egyszerűen gyöngyöző gőzfürdő fölött, egy övegtálban felolvasztottam, majd egy kis ecsettel kikentem vele a hideg vízzel kiöblített forma minden kis szivecskéjét. 1-2 percre beparkoltam a formát a mélyhűtőbe, majd újabb két vékony réteg következett. (Van, aki csak 2 réteggel dolgozik, de nem mertem a véletlenre bízni a dolgot, és mivel elég vékonyan vittem fel a rétegeket, nem lett vastag a bonbon fala.)

Amikor a bonbonfalak rendíthetetlenül álltak a helyükön, egy hintésnyi narancs következett a kupolákba.

Na és akkor...

Egy anyázós része van ennek a karamellés bonbonnak. A karamell mikor folyik szépségesen? Melegen. Mi történik, ha a meleg karamellt a lehűtött bonbonfalak közé csurgatjuk? Leolvad. :-( Ergo ez nem megoldás, és szerencsére nem is próbálkoztam vele. Ki kell hát hűteni a karamellt, de nem szabad teljesen. Hiszen akkor meg legény legyen a talpán, aki a pici formákba ügyeskedi. Tehát igyekeztem langyoskára hűteni az egyre szilárduló masszát, majd a lehető legnagyobb sebességgel a formákba juttatni. (Na ezen a pontos volt szentségelés rendesen!)

De végül elértem a célomat, nem teljesen tele, de megtöltöttem az üregeket. Közben a csokit a már nem melegedő, de még sokáig meleg víz fölött hagytam, így cseppet sem veszített az állagából, remekül tudtam vele továbbra is dolgozni, így végül rákerült a bonbonokra a lezáró réteg is. Legközelebb már ügyesebb leszek és nem töltöm csurrig az üregeket, mert így kicsit töredezett lett a bonbonkáim széle, miután kivettem a formából. Ettől eltekintve azonban határtalan volt a sikerélményem, azóta is azon gondolkodom, milyen töltelékekkel lepjem meg a családot Karácsonyra.

Fontos, hogy az utolsó, záró csokiréteg után újra jól le kell hűteni a bonbonokat a formában, s amikor jó kemények, nagyon könnyen ki lehet pattintani őket a szilikonból. Remek kis találmány!

Mindenkinek kreatív és nyugodt várakozást kívánok! :-)

Spenót, ahogy Bíró Lajos dédije készítette

Szülinapomra Tamás meglepett Bíró Lajos frissen kiadott szakácskönyvével. Uccu neki végig is lapoztuk és rámutattunk azokra az étkekre, amelyeket biztosan elkészítünk majd belőle.
Legelsőként a spenótot kívánta meg maga az ajándékozó, ezzel köszöntem hát meg hogy gondolt rám.

Néhány apróbb változtatás történt az eredeti recepthez képest, de főleg a szezon adottságai, illetve a nálunk érvényes "húsnélkülnemételazétel" főszabály miatt.

Tehát a hozzávalók:

• 90 dkg spenótpüré (eredetileg friss spenót)
• 8 dkg vaj
• 5 dkg liszt
• 2-4 gerezd fokhagyma
• 2-2,2 dl tej
• só, bors
• 1 dl tejszín
• 25-30 dkg burgonya
• feltétként pedig főtt tojás, vagy pl. fokhagymás csirkemell falatok

Mivel most csak mélyhűtött spenóttal volt módon dolgozni, előkészületként a két csomag zöldséget kiolvasztottam, a fokhagymát és a krumplit pedig megpucoltam, utóbbit ici-pici kockákra (max. cmxcmxcm) vágtam és miközben a főzelék készült, megfőztem.

A felaprított fokhagymából, vajból és lisztből rántást készítettem, majd ezt felöntöttem a tejjel és rövid ideig forraltam. Eddig tulajdonképp volt egy fokhagymás besamel-szerű szószom. Erre öntöttem a spenótot, elkevertem, majd sóval és borssal fűszereztem az egészet.

Amikor újra felmelegedett a massza, tovább szépítettem rajta a tejszínnel, összerottyantottam, végül pedig belekevertem a megfőtt krumplidarabkákat.

Az egyik legfinomabb főzelék (naná hogy a fokhagyma miatt! :-)), és igen gyorsan elkészíthető. A feltét pedig ízlés szerint variálható. Nagy sikert aratott.

Házi karamell - ajándéktipp

Szerintem ez egy jó kis ajándék ötlet ha édesszájú vendégeket várunk, vagy hozzájuk megyünk egy kis karácsonyi vendégeskedésre. Nincs sok munka vele, nagy élvezet és a törődés is bele van csomagolva.

Az ötlet a Chili és Vanília blog szerzőjétől származik, bár legközelebb biztosan módosítani kell az arányokon, mert bár mindent a leírtak szerint végeztem el, iszonyú olvadós lett a végeredmény. Látszik is a képen, h csomagolás közben már bőven deformálódott a karamell. :-/

Természetesen ez mit sem vont le az ízéből! Karamell imádóknak kötelező tantárgy! :-) Azt hiszem, legközelebb egy süti rétegeként fogom bevetni ezt a karamell masszát. Mmmmm....... Tuti befutó lesz!

Hozzávalók:

• 15 dkg kristálycukor
• 15 dkg melasz szirup (pl. Lyle's Golden syrup - Culinarisban is elérhető áron, 454 g-os doboz kb 650 Ft)
• 10 dkg vaj
• 1 kk só

A só elhagyható, C&V-nál elvileg sós karamellaként szerepel a recept, de hiába a só, mi nem éreztünk benne ilyesmit. Talán több kellene... vagy egyszerűen így jó, kis pikánsságot ad neki és kész.

Előkészületként egy kisebb tepsit (tényleg ne legyen nagy, mert nem lesz magassága a karamellnek) kibéleltem sütőpapírral és a papírt kicsit ki is olajoztam.

Az elkészítés annyiból állt, hogy a cukrot és a szirupot egy lábaskában összeolvasztottam (nincs kevergetés!) és karamellizáltam, míg szép sötét borostyán színű nem lett, majd a tűzről lehúzva kisebb adagokban hozzákevertem a vajat, míg szépen össze nem állt a massza. (Közben a sót is hozzákevertem. De eleve sós vajat is lehet használni hozzá.)

Ezután az egészet a sütőpapíros tepsibe öntöttem, elegyengettem és hagytam kihűlni. Snitt! Egy éjszakás - vagy akár több is - hűtőben pihentetés következett. Másnap pedig, mielőtt felvágtam és csomagolni kezdtem volna a kis darabokat, betettem 15 percre az egészet a fagyasztóba (és ezt csomagolás közben is megismételtem párszor, hogy kezelhető legyen az anyag).

Szerintem érdemes a továbbiakban is a fagyasztóban tartani, mert ha kivesszük, kb. 5-10 perc alatt ehetővé olvad, és ott legalább tutira tartja a formáját. Ha pedig esetleg szállítjuk, bőven lesz ideje puhulni. Tán több is mint kellene.

Marhahúsleves

Ahogy beköszöntött az igazi hideg, mi is kiéheztünk egy jó húslevesre. Az pedig bizony igazi türelemjáték, nem csak úgy ripsz-ropsz működik a dolog. Első hozzávaló tehát egy szép hosszú, ráérős hétvégi nap. Ha jól emlékszem, talán 2 hete volt módon megejteni a rituálét. Az eredmény nem hagyott cserben, ezt büszkén teheti le bárki az asztalra.

Hozzávalók:

• 2 jó húsos marhafarok
• kb. 70 dkg leveshús
• fél zeller
• 1 kisebb karalábé
• mérettől függően 2-3 sárgarépa
• 2-3 fehérrépa
• 1 közepes vöröshagyma
• 1 TV paprika
• petrezselyemzöld
• 12-15 szem egész bors
• só

Az első teendő marhahúsleves esetén hogy egy kisebb fazék vizet kell forralni, hogy a nagy lábasba rakott megmosott húsokat lelocsoljuk és 1-2 percig ebben a forró vízben áztassuk. Ezután a vizet leöntjük róla, s hideg vizet eresztünk rá - ez lesz a leves végső "anyaga".

A folyamat során végig az a lényeg, hogy nem kell forralni, zubogtatni a levest, csak szép lassan, épphogy gyöngyöztetni őfelségét. Nem ám akárhogy!

Amikor a leves eléri a gyönygyözési hőfokot, a hús elkezdi eregetni a habot. Ezt kitartóan kell szedegetni róla, eltart egy darabig, míg elfogy a lendület. :-/ Kitartás, tényleg abbamarad egyszer.

Miután lehaboztam a levest és úgy ítéltem meg, a hab felhagyott a támadással, "bezöldségeltem". Vagyis a megmosott, megtisztított zöldségeket, a borsot és az első adag sót (beletenni később is lehet, kivenni belőle már nem!) betársítottam a húsok mellé.

Ismét megvártam, míg gyöngyözőre hevül a közeg, majd újra a "csak gyöngyöztetem" álláspontra helyezkedtem s tulajdonképp ott is maradtam egészen a leves elkészüléséig. Ezt persze nem kapkodta el a kis drága, összesen 4,5 órát főtt - de közben nem vette zokon, h lementem egyet úszni. Amikor hazaértünk, már csak ki kellett kapkodni a hagymát, paprikát belőle, megejteni egy gyors tésztafőzést és zöldségkarikázást, és máris kanalazhattuk az erős, tartalmas, ízes fogást!

A marhafarok annyira jól megfelelt a leves-célnak, hogy legközelebb már biztosan csak ebből készítem majd. Omlós, puha, ízes hús - mint a csont közelében megtalálható húsok általában. Ajánlom mindenki figyelmébe!