2011. december 22., csütörtök

Tejfölös gombaleves




Ez az egyik kedvenc levesem, télen és nyáron is nagyon szívesen eszem, de ilyen hideg napokon különösen jól esik egy tányér meleg leves. És ami még nagyon jó benne, hogy nagyon könnyen elkészíthető.

Hozzávalók:
  • 50 dkg gomba (jó a sima csiperke is, de minél többféle, minél finomabb gombákat használunk, annál finomabb lesz a végeredmény)
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2-3 ek. olaj
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1,6 l víz
  • só, bors
  • 1 kis doboz tejföl
  • 1 dl tej
  • 1 tojás
  • 1 púpos + 2 ek liszt

Az egész leves úgy kezdődik, hogy előkészítjük a levesbetétet. Egy kis tálkában egy egész tojást simára keverünk két evőkanál liszttel és egy jó csipet sóval, majd a leves elkészültéig pihenni hagyjuk.

Ezután elindítunk egy gombapaprikást... vagyis az olajon megpirítjuk a felaprított hagymát, lehúzzuk a tűzről, rádobjuk a paprikát és a szintén felaprított gombát, megforgatjuk, sózzuk, borsozzuk és saját levében hagyjuk párolódni; majd a vége felé hozzáadjuk az összevágott petrezselymet is.

Amikor a gombapaprikás nagyjából elkészült, felöntöttem a vízzel és összemelegítettem, közben pedig a tejfölt és a tejet simára kevertem 1 púpos evőkanál liszttel. Amikor az előleves ismét megközelítette a forráspontot, a tejfölös tálba merítettem belőle egy kanállal, elkevertem, majd még egy kanállal mertem oda, hogy a hőfokok kicsit közeledjenek egymáshoz. Ezután már nem fokoztam tovább a kedélyeket, a felhígított tejfölös levet a leveshez öntöttem, elkevertem és összefőztem.

Na és itt jött az előkészített levesbetét szerepe... a lassan bugyogni kezdő leves fölött egyik kezemmel fogtam a kis tálat, másikban pedig egy evőkanalat és arról csorgattam kis csíkokban a levesbe a pillanatok alatt kialakuló tésztát. Az egész művelet nem vesz 1 percnél többet igénybe, s amint a kis tésztacsorgatmányok feljönnek a leves tetejére, el lehet kiáltani: kééész! :-)

(Természetesen sóval és kis borral mindenki ízlésére hangolhatja a végén, egy kis frissen őrölt bors kellemes plusz ízt ad még a leveshez.)

2011. december 18., vasárnap

Karácsonyi ajándékok: gyömbéres sütőtökdzsem és balzsamecetes lilahagyma lekvár




Bizony, már csak 5 nap és itt a Karácsony és bár az időjárás egyáltalán nem segít hangulatba kerülni, a teendők kellemesen ráhangolnak az ünnepekre. Jó dolog töprengeni, ki minek örülne, és még jobb saját kézzel is készíteni ezt-azt a fa alá.

Idén nem vagyok nagyon aktív, egyelőre még csak ez a kétféle üvegbe zárt kence szerepel a gasztro ajándékok listáján, persze a készülődésnek még egyáltalán nincs vége. Biztosan készül az ünnepek alatt egy nagy adag a megunhatatlan mandulás, parmezános kekszből, szerepel a terveim között egy szilvalekváros dióhabos sütemény is, amolyan igazi nagymamás típusú édesség, és persze ki tudja még mit hoz a szilveszteri készülődés.

De ne menjünk ennyire előre, vegyünk a fenti, szépen becsomagolt üvegcsék előéletét.

Hozzávalók a gyömbéres sütőtökdzsemhez (6 üveg - kb. 3,5 dl-esek):
  • 1,5 kg megtisztított, felkockázott sütőtök vagy sonkatök
  • 35 dkg kristálycukor
  • 1 erős férfinagyujjnyi gyömbér (vagy kicsit több akár, ízlés szerint)
  • 1 csomag 1:3 arányú Dzsemfix

Hozzávalók a balzsamecetes lilahagyma lekvárhoz (6-7 kisebb üveg - pástétomos, illetve tortilla salsa-s üvegek nálam):

  • 1,6 kg megpucolt, felkarikázott lilahagyma
  • 60 dkg kristálycukor
  • 1 kk só
  • kb. 1-1,3 dl olívaolaj
  • 10 ek balzsamecet
  • ízlés szerint kevés chili(szósz)

A sütőtökdzsem elkészítése azzal kezdődött, hogy a tököt megpucoltam és felkockáztam, majd előmelegített sütőben puhára sütöttem.

Ezután az egészet egy nagy lábosba öntöttem és krumplinyomóval pépesítettem. Közepes lángon melegíteni kezdtem és közben belereszeltem a megtisztított gyömbért és hozzáöntöttem a cukrot, illetve a Dzsemfixet is. Alaposan elkevertem az egészet és pár percig rotyogtattam erős-közepes lángon.

Az alaposan kimosott üvegeket egy hideg vízzel félig töltött tepsibe állítottam és óvatosan telemertem mindegyiket a forró dzsemmel. Szorosan az üvegekre csavartam a tetejüket, letöröltem az esetleg félrecsorgott dzsemet róluk és fejjel lefelé sorakoztattam őket olyan helyre, ahol nem zavartak és volt idejük kihűlni.

Ezek a finomságok néhány hete készültek el nálunk és azóta a konyhaszekrény felső polcán várják a Karácsonyt. :-)


A másik verzió, a balzsamecetes lilahagyma lekvár nem a fenti a módszerrel készült. Itt nem használtam dzsemfixet, csak a cukor tartósító erejében bízom, illetve a hosszabb főzési időben. És persze abban, hogy a múlt hétvégén elkészített lekvárok azóta a hűtőben csücsülnek és a szerencsés megajándékozottaknak is jelezni fogom, hogy viszonylag záros határidőn belül javasolt a fogyasztás. :-) Tehát...

Sűrűn hullajtott könnycseppek társaságában megpucoltam és felfélkarikáztam a hagymákat. Egy jó nagy, magasfalú serpenyőbe csorgattam az olajat és melegíteni kezdtem, s amikor felmelegedett, hozzáöntöttem a cukrot, s lassan karamellizálni kezdtem. Amikor a sűrű, sötét aranyszínű karamell elkészült, a serpenyőbe öntöttem a lilahagyma halmot és némi küzdelem árán elvegyítettem az először bekeményedő, majd szép lassan újra felolvadó karamellel.

A lekvárkezdeményt ezután sóval és a balzsamecettel ízesítettem, majd alacsony-közepes lángon főzni kezdtem, egészen addig, míg egy sűrű, lekvárszerű állagot kaptam. Persze a hagymadaraboknak nem kell eltűnniük, nem egy pép a végeredmény. Nálam kb. 40 percig tartott a kavargatás, lekvárosítás.

Az üvegekbe kerülés metódusa és a hűtés megegyezik a sütőtökös dzsemnél leírtakkal, különbség csak a tárolásban van, vagyis h ezek a lekvárok, ahogy írtam korábban, a hűtőben figyelnek és várnak.

Egyiket sem késő még elkészíteni, aki későn kap észbe, annak remélem adtam némi ötletet. Aki pedig már láblógatva várja az ünnepet, annak egy kis olvasnivalót. :-)

Mindenkinek békés, boldog Karácsonyt kívánok és sok pihenést az ünnepre!

2011. december 15., csütörtök

Bőrös malacsült - vasárnapi ebéd klasszik




Múlt hétvégén egy újabb klasszikus vasárnapi ebéd került az asztalunkra - anno otthon legalábbis nekem ez nagy kedvencem volt, nem is változtattam semmit anyukám receptjén.
Ennél az ételnél is bebizonyosodik, hogy a kevesebb több és olyan jól esik néha visszatérni ezekhez az egyszerű, melengető ízekhez.

Hozzávalók:
  • étvágy és létszám szerint 1-2 szelet bőrös malackaraj
  • 1 közepes/nagyobb fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • kacsazsír/libazsír/kinek mi
  • só, bors

Mint minden ételnél, érdemes jó alapanyagokkal dolgozni, hisz mindenféle hókuszpókusz nélkül készítünk finom fogást a húsból.

A hússzeletek számától függően szükség van egy nagyobb serpenyőre, amit le is tudunk fedni. Ebben a serpenyőben felmelegítettem a kacsazsírt és rövid idő alatt szaftzáró réteget sütöttem a korábban már sóval és borssal ízesített hússzeletekre, majd egy tányérra tettem őket.

A felkarikázott vöröshagymát és a felaprított fokhagymát pár perc alatt átforgattam, megpirítottam a zsiradékon, és erre az ágyra pakoltam vissza a húsokat. Kb. 1-1,5 dl vizet öntöttem alá és fedő alatt, alacsony lángon puhulásig pároltam az egészet, végül amikor már szinte késznek ítéltem, levettem a fedőt és kicsit meg is pirítottam a szeleteket. (Nem csirkemellről beszélünk, tehát ne 15 perces sütési időre rendezkedjünk be. Persze ez függ a hús korától, minőségétől is, de azért mindenképp szükség lesz időre, a puhulást pedig a bátrak ujjal, bátortalanok egy villával remekül ellenőrizhetik.)

Sütés közben a hagyma istenien krémes, szaftos alapot képez, ami isteni csemege mind a húsra, mind a köretként adott krumplipürére, mind titkon egy szelet kenyérre adagolva. :-) Savanyúság, kompót, ki mit kíván hozzá, azzal szeresse!

2011. december 13., kedd

Aranygaluska vaníliasodóval




Korábban készítettem már egy aranygaluskát, de az egy gyorsabb verzió volt. Ez most az igazi, klasszikus és nem is kell mást hozzáfűzni, mint hogy zseniális! Sokkal gyakrabban kellene készítenem! Ahogy elnézem most a képet, összefut a nyál a számban.

Az alapreceptet Limarától kerestem ki, és most sem kellett csalódnom.

Hozzávalók az aranygaluskához:
(1 közepes tepsihez vagy nagyobb kapcsos tortaformához)

  • 50 dkg finomliszt
  • csipet só
  • 4 ek cukor
  • 3 tojás sárgája
  • 2,5 dl tej
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 15-20 dkg darált dió
  • 5 csapott ek porcukor
  • 5 dkg olvasztott vaj
Az aranygaluska dagasztásához a kenyérsütő gépet használtam (mint minden más kelt tésztához amit azóta készítettem, mióta megvan a masina). A tejet a cukorral meglangyosítottam és felfuttattam benne az élesztőt, közben a többi hozzávalót sorban az üstbe mértem, végül ráöntöttem az egészre az élesztős tejet és elindítottam a dagaszt-keleszt programot a gépen és az elején figyeltem, szüksége van-e a kialakuló tésztának esetleg még egy kis tejre.

Szép ruganyos, a nagymamám féle tojásoktól sárgás árnyalatú tészta állt össze az üstben, ami a kelesztés végére jó duplájára kelt. Öröm volt nézni.

Ezután lisztezett felületre borítottam a tésztát, jó ujjnyira nyújtottam és egy kis pogácsákat szaggattam belőle. Ezeket egyenként megkentem az olvasztott vajjal és a sütőpapírral bélelt tepsibe rétegeztem a cukros dióval. Én szeretem, ha bőven van rajta dió, ezért nem sajnáltam. :-)

Amikor elfogyott a tészta, begyújtottam a sütőt, hogy előmelegedjen, közben pedig meleg helyen hagytam továbbkelni az összeállított, de még nyers édességet. Nagyon szépen megemelkedett, amit csak folytatott a 180 fokos sütőbe kerülve.

Aranybarnára sülésig sütöttem, ami kb. 38-40 percet vett igénybe - de szerintem ez attól is Miután késznek ítéltem, már csak azt kellett kivárni, míg kicsit kihűlt és nyakon lehetett önteni az isteni vaníliasodóval.

És igen, a sodó.

Hozzávalók a vaníliasodóhoz:

  • 7,5 dl tej
  • csipet só
  • 3 tojássárgája
  • 8 dkg cukor
  • 2 csapott ek liszt
  • 2 kk vanília esszencia
Igazán egyszerű elkészíteni a vaníliasodót, engem csak az a sok kallódó fehérje zavar, amikkel ugye megint kell majd kezdeni valamit (persze mehet a fagyasztóba is).

A tejet egy csipet sóval egy hideg vízzel kiöblített lábasban elkezdtem melegíteni. Közben egy kisebb keverőtálban világosra, habosra kevertem a cukrot, a vaníliát és a tojások sárgáját, majd hozzáadtam a lisztet is és csomómentesre munkáltam.

Amikor a tej már kezdett jó meleg lenni, 1-1 merőkanállal a tojásos keverékhez adtam, hogy egyenlítődjön a hőmérséklet és ne kapja össze a tojást a meleg tej, majd 2-3 merőkanálnyi tej belevegyítése után az egészet visszaöntöttem a lábasba.
Szép lassan, folyamatosan kevergetve felfőztem a sodót, vigyázva, hogy ne forrjon fel, ne rotyogjon, majd amikor besűrűsödött (nem kell nagyon, csak hogy legyen egy kis tartalma a kevergetéskor, de nem pudingot kell főzni!!!) lehúztam a tűzhelyről és néha belekeverve (hogy ne bőrösödjön be) hagytam kihűlni.

Az egész művelet nem több mint kb. 2 órát vesz igénybe és az eredmény páratlan! Az értékelő véleménye szerint 10/10. :-)

2011. december 4., vasárnap

Édes-csípős oldalas hagymás tepsis krumplival




Múlt hétvégén vendégeink voltak, akiknek édes-csípős csirkecombokat készítettem ebédre. A mázból viszont megmaradt egy adag, és a hűtőben várakozott egy darabka oldalas. Egymásratalálásuk sorsszerű volt.

Ez a legfinomabb sertésoldalas variáció, amit valaha ettem és ezt komolyan mondom annak ellenére is, hogy nem szeretem a túl csípős ételeket és érzékeny is vagyok a csípősre.

Hozzávalók 2-3 főre:
  • egy kisebb darab, lehetőleg nem nagyon zsíros sertésoldalas (kb. 60-70 dkg)
  • felkockázott krumpli
  • karikára vágott hagyma
  • pár gerezd fokhagyma
  • só, bors

A mázhoz:

  • 2 ek chili szósz (bármilyen formájú chili szósz, ami épp otthon van, a kívánt csípősség szerinti mennyiségben; nekem most fokhagymás chili szószom volt itthon, a Culinarisban kapható)
  • 2 ek ketchup
  • 3-4 ek méz
  • 2 ek víz

Az elkészítés nem túl munkás, ahogy az a jó öreg téli egytálételeknél lenni szokott, ráadásul sütés közben a sütő a radiátor szerepét is remekül átveszi.

Egy közepes tepsibe pakoltam a krumplit és a hagymákat, amiket sóztam és borsoztam.

A húst megmostam, leitattam róla a vizet és szintén besóztam és enyhén borsoztam is, majd pedig egy ecsettel bevontam a fent leírt mázzal. Az egészet letakartam alufóliával és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam.

Kb. 1 óra alatt készült el az étel, közben párszor kivettem a tepsit és újra bekentem a húst a mázzal, illetve az utolsó etapra visszatolásnál már nem tettem rá a fóliát a tepsire, hanem hagytam egy kicsit pirulni a húst.

Az oldalas szuperjól megpuhult, a csontok könnyen távoztak a helyükről, s a húsról sütés közben a hagymára, krumplira csorgós máz istenien karamellizálódott.

Nagyon jó szívvel ajánlom, hogy próbáljátok ki, az édes és a csípős ilyen találkozása elképesztően finom ízeket generál, s kellemesen átmelegít a hideg napokon.

2011. november 28., hétfő

Túrós kakaós muffin téli estékre




A múlt héten megint akadt olyan este, amikor időm és kedvem is adódott összedobni egy jó kis édességet. És ha idő és kedv van, miért ne születhetne mindebből egy jó kis muffin? Naná!

Egy régebbi muffin receptet vettem alapul és átdolgoztam kicsit, mondhatni szabadon. Az eredmény 12 finom és lágy muffin lett. :-)

Hozzávalók:
  • 200 g liszt
  • 25 dkg túró
  • fél tasak sütőpor
  • 2 ek holland kakaópor
  • 75 g vaj
  • 25 g olaj
  • 100 g barnacukor
  • 1,5 dl tej
  • 2 (kisebb) tojás
  • dió a muffinok tetejére
Ahogy minden muffin, ez is a keverem-kavarom-megsütöm triumvirátusra épül, nincs benne semmi ördöngösség. A sorrend a következő:

A lisztet, a kakaót és a sütőport egy csipet só társaságában egy keverőtálba mértem és elvegyítettem. Egy kis tálban felolvasztottam a vajat, hozzáadtam az olajat és elkevertem benne a kimért cukrot, egy másik tálban pedig kicsit felvertem a tojást a tejben, majd hozzáadtam a túrót is és nagyjából eldolgoztam benne.

Következő lépésként összekevertem a cukros zsiradékot és a tejes túrós masszát, majd pedig az egészet beleforgattam a lisztes alapba. Nem kevertem agyon, de azért rendesen összekevertem a muffin tésztát, végül egy evőkanál segítségével a kapszlikba kanalaztam és a tetejükre egy-egy fél diót nyomtam.

Előmelegített 200 fokos sütőben 20-22 perc alatt sültek meg. Melegen elég puha az állaguk, de ahogy hidegszenek, kissé megszilárdulnak. Langyosan és másnap hidegen is nagyon finom reggelire, tízóraira, uzsonnára vagy csak úgy nasinak.

Különösen édesszájúak kicsit emelhetik a cukor mennyiségét, bár szerintem így is finom. A dió pedig nagyon finoman megpirul a tetején.

2011. november 26., szombat

Gomba sauté




Igen, igen, ez csak egy puccos név és valószínűleg sokan készítik ezt az ételt. De mégis érdemes szentelni neki néhány sort, mert egyszerűségében igen nagyszerű!

Egyik barátnőmmel alkalmanként eljárunk főzőcskézni a Blanchir-ba, s az egyik ilyen este során készítettük ezt a finom előételt. Mindkettőnkben felmerült a gondolat, hogy ha ebből sok lenne, mi nem is kérnénk mást vacsorára. :-)

Nálam most nem volt benne különösebb csavar, fehér és barna csiperkéből és laskagombából készült, de minél többféle erdei gomba kerül bele, annál csudább a végeredmény.

Hozzávalók (előételként mondjuk 4-5 személyre):
  • sajnos nem tudom pontosan hány dkg volt a gomba, de a hiperekben kapható dobozba csomagolt gombák közül a nagyobb dobozosat választottam (a fenti három gombaféle volt benne és valami olyasmi neve volt, hogy magyar gombaválogatás) - összesen kb. 10-11 fej csiperke volt benne és kb 3 nagyobb darab laska. - közben kis segítséggel kiderült, hogy az 500 g-os dobozról beszélek itt hosszan :-)
  • jó nagy adag petrezselyem - lehetőleg friss
  • vaj, olívaolaj
  • egy közepes fej vöröshagyma vagy 2 salotta
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • fejenként annyi pirítós, amennyit szeretnénk

Tényleg nagyon egyszerűen elkészíthető fogás, semmi fakszni nem merül fel. A gombákat megpucoltam, felszeleteltem. A hagymákat megpucoltam és (külön-külön) apróra vágtam. Egy nagyobb serpenyőben vegyesen olívaolajat és vajat hevítettem és elkezdtem pirítani benne a vöröshagymát. Amikor a hagyma szépen megpuhult, rádobtam a felaprított gombát, sóztam, borsoztam és pár mozdulattal összeforgattam a hagymával.

Alacsony lángon békén hagytam pár percig, hogy kicsit levet eresszen, majd hozzáadtam a fokhagymát is, elmozgattam benne (durván nem érdemes kevergetni, mert a gomba összetörik), végül pedig az egészbe belevegyítettem egy jó adag felaprított petrezselymet és egy diónyi vajat, hogy frissesség és még egy adag selymes szaftosság járuljon hozzá az élvezetekhez.

Időközben már előkészítettem egy sütőlapra a kenyérszeleteket, mindkét oldalukat lespray-ztem (vékonyan meglocsolni is lehet) olívaolajjal és előmelegített sütőben arany színűre pirítottam.

Szép és látványos tálalás szerintem a ropogós pirítósokra halmozott, zöldfűszerrel tarkított gombaság. Ha kezünk ügyébe akad, egy kis kakukkfüvet se hagyjunk ki belőle.

Azon melegiben fogyasztást kíván és szinte abbahagyhatatlan. Nálunk legalábbis nagy elégedettséget hozott.

2011. november 22., kedd

Banános, mascarponés süti




A múltkoriban az a helyzet állt elő itthon, hogy nagyon megkívántam valami édeset és sütni is kedvem adódott - mily meglepő :-) - tehát már csak a mit süssek kérdésre kellett választ találni. És ahogy az lenni szokott ilyen esetekben, már csak a meglévő készletekre szabhattam az óhaj-sóhajt, mivel túl voltunk már a bevásárláson. Nos azt hiszem, a hátráltató tényezők ellenére nagyon jó kis sütit sikerült összehoznom és máskor is elkészítem majd.

Hozzávalók a piskótához:
  • 5 tojás
  • 5 ek liszt
  • 5 ek cukor
  • 2 ek kakaópor
  • csipet só
A krémhez és egyébhez:
  • 28 dkg mascarpone
  • 2 dl 20%-os tejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 3 lap zselatin
  • 4 ek víz
  • 1,5 banán
  • néhány ek. narancslekvár
  • kis darab étcsoki
A sütés kezdetekor még nem volt igazán kialakult képem a sütiről, de közben azért ügyesen körvonalazódott a helyzet. Első körben megsütöttem a piskótát egy kisebb tepsiben. A lényeg hogy legyen olyan vastagsága, amit később még ketté lehet vágni.
Amikor a piskóta megsült, még melegen lehúztam róla a sütőpapírt és hagytam kihűlni.

Közben nekiláttam a krém elkészítésének is. Egy keverőtálban kézi mixerrel összedolgoztam a mascarponét, a tejszínt és a porcukrot egy csipet sóval, közben pedig 3 zselatin lapot beáztattam egy bögre hideg vízbe. 4 evőkanál vizet felmelegítettem és feloldottam benne a hideg vízből előbányászott és kinyomkodott lapokat. Folyamatosan kevergettem és amikor kihűlt és elkezdett szilárdulni, belekevertem a mascarponés krémbe.

Ezután már csak a kreatív része következett a dolognak. Kettévágtam a piskótát (ügyesek előnyben), az alsó rétegen elkentem néhány kanál narancslekvárt, s kiraktam a lapot finom banánszeletekkel. Erre kencéztem rá a krém kicsit több mint felét, végül megfejeltem az egészet a felső réteg piskótával. A krém maradékával bevontam a süti tetejét és oldalait, végül pedig egy kis kozmetikázás gyanánt étcsokit reszeltünk a krémre.

Kicsit érdemes hűtőbe tenni szeletelés előtt és az se árt neki, ha egy éjszakát csücsül a hűtőben.
Jó dolog ez a kreatívkodás! :-)

2011. november 15., kedd

Egy klasszikus: brassói




Nemrégiben, hétvégi ebédre készült ez a fogás, mert nagyon vágytam valami klasszikusra és juuuuuuuuj de finom volt! Kár hogy ez tipikusan olyan étel, amit ott és akkor, melegítve sajnos már nem lehet élvezni.

Hozzávalók 2 főre:
  • kb. 40-50 dkg sertéscomb
  • 5-6 szem nagyobb krumpli
  • 1 közepes fej hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 3 ek olaj vagy zsír
  • só, bors
  • pici őrölt kömény és pirospaprika
Nálam egy pici extra trükk játszott a főzésnél, mégpedig az, hogy a krumplikockákat az ActiFry-ban készítettem el. Remekül elvoltak, míg a hússal szórakoztam.

A combot megmostam, felitattam róla a vizet és falatnyi darabokra aprítottam. A hagymákat megpucoltam és a kezem ügyébe készítettem minden szükséges fűszert is.

A zsiradékot egy nagyobb serpenyőben (aminek teteje is van) felhevítettem, megpirítottam rajta az apróra vágott vöröshagymát, majd amikor már üveges volt, hozzáadtam a húskockákat is, sóztam, borsoztam és fehéredésig pirítottam.

Ezután egy kisebb bögrényi vizet öntöttem alá, pici köménnyel, leheletnyi paprikával és a húsra nyomott fokhagymákkal fűszereztem és fedő alatt párolni kezdtem. Lehet hogy nem ez a hivatalos eljárás, de én innen úgy haladtam tovább, hogy megvártam míg eltűnt a víz a hús alól, ellenőriztem hol tart és mindaddig pótoltam kis adagokban a vizet, míg azt nem tapasztaltam, hogy a husi megpuhult.

Ennél az állapotnál már levettem a fedőt és kellemesen megpirongattam a húsdarabokat, de vigyáztam, hogy egy kis szaftja mindenképp maradjon (ebben a hagyma is segít), hogy elérjem azt a krumplikockákat finoman bevonó kellemes állapotot.

A hús elkészült, közben a krumpli ropogósra sült, nem volt tehát más dolgom, mint összekeverni a két komponenst és azon melegiben, frissen elfogyasztani kívánság szerinti savanyúság társaságában.

(Természetesen a krumplit "normál" úton is elkészíthetjük, ugyanolyan finom lesz - csak alaposan le kell itatni róla az olajat.)

2011. november 4., péntek

Rostélyos rózsaszínre, krémes-ropogós krumplitócsnival és vinaigrette-es salátával


A múltkori bélszín sütés után maradt még lendület és megint ellátogattunk a Csarnokba, még egy próbát téve a Józsi-féle hentesüzlettel, ami ezúttal már tényleg az ő üzletük, a neve pedig nagyon találó: Mészár-steak. Ugyan hátszínre pályáztunk, de az nem volt, hazajött viszont velünk 4 tisztességes rostélyos szelet. Az eredmény pedig fent látható. :-) És hogy hogyan jutottunk el idáig? Nos... a terv az volt, hogy pici változtatásokkal reprodukálok egy korábban a Blanchir-ban elkészített vacsorát - és azt kell mondjam, igen jól sikerült.

Hozzávalók a húshoz:
  • fejenként 1 szelet rostélyos
  • só, bors, fűszervaj

A körethez:

  • 5-6 közepes-nagyobb szem krumpli
  • 5-6 dkg gruyére
  • 1 tojás
  • 1 nagy ek. mascarpone
  • só, bors
A salátához:
  • 1 kisebb zacskó előkészített saláta mix (vagy bármilyen saláta kombináció, ami rendelkezésre áll)
  • a vinaigrette-hez: 2 gerezd fokhagyma, kb. 3 ek. olívaolaj, 1 ek mustár (lehet magos is) és só

Elsőként a húst kivettem a hűtőből és hagytam szobahőmérsékletűre éledni, közben pedig elkészítettem a krumpli alapot. A krumplikat megtisztítottam, nagylyukú reszelőn lereszeltem és egy nagyobb tálban összekevertem a tojással, sóval, borssal, mascarponéval és a finomra reszelt gruyére-el. Ezután kicsit félretettem és nekiláttam a salátaöntet elkészítésének.

Ehhez már a későbbi salátás tálba belereszeltünk (muszáj a királyi többest használnom, hisz Tamás is segített, s ilyen eseben már elvitathatatlanul ő készítette az adott ételt :-))) ) két nagyobb gerezd fokhagymát, hozzáadtuk a mustárt és a sót, majd folytonos habverős keverés közben lassan hozzácsorgattuk az olajat. Ezzel az öntet tulajdonképp el is készült, tadam. :-) Csak hagyni kellett békében, s evés előtt beleforgatni a salátát.

Nos tehát a hús... megjegyzem, szinkron munkára van szükség, ha azt akarjuk, hogy a tócsnik és a húsok kb. egyszerre készüljenek el. Ehhez egy jó nagy serpenyőbe alját megkentem olajjal, s amikor felhevült, viszonylag kerekre hajazó formákat igyekeztem alakítani, lapogatni bele a krumplis masszából. Ezután ezeket közepes lángon sorsukra hagytam, s szép mélyarany barnára pirulásig nem bántottam.

Közben egy másik serpenyőt vettem elő a húsnak, amiben kb. 2 diónyi vajat hevítettem, közben pedig a húsok egyik oldalát (amelyik majd alulra megy először sülni) sóval és borssal hintettem. Amikor a vaj felhevült, a fűszerezett oldalukkal lefelé beletettem a hússzeleteket és erős-közepes hőfokon 3,5-4 percig sütöttem mindkét oldalukat (ez az idő változhat, főleg lehet kevesebb, de nálunk durván vastag rostélyos szeletekről volt szó, tehát a végeredmény még így is a fenti képen nem is egészen látszó, bőven rózsaszín husi lett). Természetesen fordítás előtt a másik oldalt is sóztam és borsoztam, ezt ne felejtsük el. (Persze aki arra esküszik, h csak sütés után sóz, az is egy opció, akkor a hús megsüt, sóval meghint sorrend a nyerő.)

Amikor a húsokat egy tányérra tettem a serpenyőből, a tányérra gyorsan alufóliát terítettem, és így hagytam pihengetni a husikat további 8-10 percig. Persze hússütés közben a krumplikat is forgattam, pirítottam, gondjukat viseltem, tehát nagyjából egyszerre érték el a kész állapotot.
(Ha valakinek felvágás után kiderül, hogy még mindig túl rózsaszín a hússzelet, oda se neki, vissza egy körre a serpenyőbe és egy kis pirítás innen-onnan megoldja a problémát.)

Végre aztán asztalhoz ültünk és egy darabig csak csodáltuk a képet. Igazán szép tányérok kerültek az asztalunkra. Rózsaszínre sült rostélyos, kívül ropogós, belül krémes krumplitócsnik és igazán pikáns saláta. Ebédre készült a fogás, de aznap már nem is kívántunk vacsorázni. :-)))

2011. október 20., csütörtök

Fűszervajas sült csirkecomb




Ez itt a képen (ami ugyan nem a legjobban sikerült) az eddigi egyik legfinomabb sült csirke, amit sütöttem. Pedig nincs nagy titok, nincs furfang vagy bármi hasonló, csak a combikák, só, bors, fokhagyma és egy kis fűszervaj. Az ám!

Teljesen biztos, hogy sült csirkecombot én ezután csakis így készítek. Persze fűszervaj helyett néhány lap sima vaj is nagyon jól működik, a lényeg, hogy a combok bőre alá kell betuszkolni a vajat, jó mélyre több helyre is. A hús így még ízletesebb, még szaftosabb, a bőr pedig még ropogósabb lesz!

Hozzávalók:
  • 4 egész csirkecomb
  • 1 fej fokhagyma
  • 5-6 dkg vaj/fűszervaj
  • só, bors
A combokat megmostam, szárazra töröltem és egy tepsibe fektettem egymás mellé. Mindkét oldalukat bedörzsöltem sóval és borssal, közéjük héjastól bedobáltam a fokhagyma gerezdeket, a combok bőre alá pedig a vajból vágott lapokat dugdostam. A tepsiben fekvő előkészített combokat előmelegített 190 fokos sütőbe dugtam, s puhulásig sütöttem, majd pedig bekapcsoltam a grillt és a bőrüket is ropogósra pirongattam.

Egy igaz klasszikus, omlós csirkehusi, ropogós bőr, "rizi-bizi", és sült fokhagyma. Hmmmmmm.....

És egy nagy előny, hogy az előkészítésen kívül semmi extra teendőnk nincs ezzel a fogással, maximum annyi, hogy amíg a combok puhára és ropogósra sülnek, elkészítjük az éppen szimpatikus köretet hozzá. Hajrá!

2011. október 7., péntek

Életem első steak sütése!




A cím annyiban igaz, hogy az első teljesen önállóan véghezvitt steak-sütésről van szó. Láttam már ilyet élőben és persze a neten is keresgéltem, mert az ember lánya nem szeretné elszúrni a drágán beszerzett húst (a beszerzésre még visszatérek majd). Már korábban beszereztem a szükséges hőmérőt is, amit a hús közepébe szúrva remekül nyomonkövethetjük a hús állapotát. Tehát tulajdonképp mindent igyekeztem megtenni, hogy ne csúszhasson az utamse semmiféle stikli.

Múlt hétvégén pedig jóbarátok érkeztek hozzánk, s ha vendég jár a háznál, mindenképp szeretek kitenni magamért. Meg egyébként is... ugyanannyi van a szívemlelkemből a főzelékekben vagy a fasírtban is, mint amennyi ebbe belekerült. De ez mégiscsak STEAK! :-)

Itt ejtenék pár szót a beszerzés során mégiscsak becsúszott bakiról... amit igazából nem is én követtem el. Azt terveztem, hogy ha már bélszín vásárlásra adom a fejemet (és a vagyonomat), felkeresem a száz és ezer fórumon dicsőített, istenített Józsi nevű hentest a csarnokban. Előtte még érdeklődtem is a bélszín felől, és sok helyen olvastam már, hogy ott aztán mindig van bélszín, ésatöbbi, rendelésre meg akár kutyafüle is (kis mosollyal ar arcomon olvastam ezt újra a Magyar Konyhában is a héten). Nos megérkeztem, szinte a város másik feléből, szombat reggel, amikor is a kérésre, hogy bélszínt vásárolnék, a pultban álló fiatalember vonogatni kezdte a vállát és mutogatott nekem pár bélszínről levágott rövid farkat. Mondom nekem ez nem annyira jó, pláne hogy 4 fős vacsorához szeretnék bélszínt vásárolni - erre vonogatta a vállát tovább, majd mutogatott nekem szép zsíros Angust, amiről tudom h jó, de a vendégeim kapcsán nem voltam arról meggyőződve, h megeszik majd. Mivel legalább fél percig arra vetemedtem, hogy kicsit tanácstalanul álldogáljak a pult előtt és fürkészve a húsokat azon agyaljak, hogy akkor most mi legyen, még azt tudta hozzátenni az úr (nem valami nyájas stílusban), hogy "nem tudom másképp mondani, hogy nincs". Ezután megköszöntem... (nem tudom mit, mindegy) és elköszöntem. Biztos ért ez a Józsi a húsokhoz, ha ennyien himnuszt írnak neki, de ha mindig van bélszín, akkor szombat reggel hova lett? Nem akkor megy a fél város piacra? Hétvégi menükhöz felpakolni? No mindegy!

Mindenesetre azért nem adtam fel a dolgot, és választottam egy másik pultot, ahol szimpatikus husikák feküdtek, s onnan választottam ki a bélszínt, ami hazajött velem. Annyi család volt a dologban, hogy mivel nem nagy bélszínek voltak, egy egészet vettem meg (fejével és farkával együtt), ehhez idomult aztán a sütés is. Szép mélyvörös, puha hús volt, és a kiszolgáló urat meg is kértem, hogy hártyázza le nekem.

Aztán szépen hazavittem, és amikor késő délután megérkeztek a barátok és elfogyasztottuk az előételt, nekiláttam a hadműveletnek.

A húst megmostam és papírtörlővel felitattam róla a vizet. Mivel említettem, hogy egy egész husim volt, meg kellett bontanom az egységet, ezért levágtam róla az elvékonyodó farokrészt, illetve a fejét. Aztán egy kis tálba összekevertem 3 evőkanál mustárt és 3 evőkanál olívaolajat, ezeket nagyjából elegyítettem, és alaposan bedörzsöltem vele a húsokat.

Ezután egy olyan lépés következett, aminél kettéválik a steak-sütésről véleményt alkotók tábora, ugyanis én úgy láttam korábban, és nagyon finom eredményét is kóstoltam, hogy sütés előtt a húst meg kell (lehet) sózni és borsozni. Persze az igazi fanatikusok semmilyen fűszert nem használnak, hisz ott a már ízekben gazdag, érlelt hús, max. sütés után kíván némi sót, de azért én nem akartam ennyire natúr lenni.

Szóval a húsokat enyhén sóztam és bőkezűen borsoztam, majd egy forró serpenyőben minden oldalról kérget sütöttem rájuk. Ez viszonylag gyorsan megvan, úgyhogy ilyenkorra már érdemes előmelegíteni a sütőt, kb 190-200 fokra és jöhet a sütés második fázisa.

(Egy kis duma, hogy erre a sütőzésre miért van szükség. Amikor szelet húst sütünk, megoldható a serpenyőben sütés, hiszen nem olyan nagyon vastag hússal dolgozunk, az átlag steak-ek kb 4-5 cm vastagságúak, tehát megoldható a hús közepének sütése/melegítése is a szélekről kapott hővel. Egészben sütött húsoknál azonban ha a megfelelő hőmérsékletet akarnánk elérni serpenyőben sütéssel, mire a közepe rendben lenne, a széle szenesre égne. Ez tehát nem jó ötlet. Ezért kell rá előbb a kéreg, hisz kellenek azok a finom szaftok, levek a húsból. A kéreg csapdába zárja őket és nem engedi menekülni. A sütőben pedig már az egész darab hús szépen egyenletesen melegszik át, így érve el végül a kívánt állapotot.)

Tehát a kéregsütés után a húsokat egy alufóliával bélelt tepsire tettem, és bedugtam az előmelegített sütőbe. Ezután már csak annyi dolgom maradt, hogy néha beledöfjem a hőmérőt a húsokba, kb. középre (lehetőleg ugyanoda, nem jó összeszurkálni, hisz az csak rés a pajzson és a levek már futnak is) és a kellő hőfoknál kiragadjam őket a sütőből és pár percet pihentessem szeletelés előtt.

A képen is látszik, hogy nem egy angolos fogás kerekedett ki a vacsorából, ugyanis a vendégek jelezték, ők csak a jól átsütött húsokat szeretik. Na bumm, itt hervad le a steak-őrültek mosolya és vannak bizony séfek, akik ilyen esetben megmondják a vendégnek, válasszon mást. Nálunk nem volt ebből gond, mert bevallom, én sem szeretem a véres, de még a félnyers húst sem. 65 fokos, vagyis medium-well volt a végeredmény és ugyan a fűszervaj sokat takar a kapkodva készített képen, de talán látszik picit, hogy a szeletek közepe azért rózsaszín maradt és igazán finom, szaftos húst vacsoráztunk (sült krupmplival és lilahagymalekvárral).

Az elkészítés szerintem nagyon jól sikerült, pláne ahhoz képest, hogy életemben először került ki steak a kezem alól. Tapasztalatként pedig annyit nyertem, hogy én azért ennél pár fokkal rózsaszínebben is meg tudnám még enni, de így is élvezhető és nagyon finom lett a végeredmény. Legközelebb kb 62 fokos lesz a cél, ami szintén már nem nyers, de talán még rózsaszínebb marad a hús közepe. (A farok részt egyébként kicsit hamarabb kellett kivenni a tepsiből, hiszen az vékonyabb és hamarabb átsül, a fej viszont kb ugyanolyan vastag volt, mint a bélszín törzse, tehát azok azonos ideig sültek.)

És hogy még valami álljon itt tanúbizonyságul a vacsora sikerének: Tamás a steak evése közben/után azt mondta, szeretné a Belga egyik számát idézni: "Olyan szerelmes vagyok, nagyon szerelmes vagyok, tebeléd, tebeléd, szerelmes vagyok én!" Csak nem volt akkor olyan rossz?! :-)))

2011. október 5., szerda

Sült paprikacsíkok fetával




Hétvégén barátok látogattak hozzánk és szerettem volna valami finom menüvel előrukkolni. Főétel nem egy könnyű fogásra esett a választás, ezért szerettem volna, ha az előétel nem üli meg nagyon a gyomrokat. Sok helyen láttam már a paprikasütés méltatását, de még sosem próbáltam, így eldöntöttem, itt az ideje egy próbának. Pláne hogy sok szép hazai paprikát kaptam utóbbi hazalátogatásomkor, amik csak arra vártak, hogy valami hasznuk legyen.

Már csak azért is remek döntés volt, mert a vendégség előtti este elkészítettem ezt a fogást és talán csak használt neki, hogy várakozott egy napot a hűtőben. S valljuk be, nyugtatja a lelket, ha tudjuk, hogy a vacsora egyik eleme már készen várakozik a hűtőben.

Hozzávalók:
  • fejenként kb. 1 nagy vagy 2 kisebb paprika - én most a piros és sárga vastaghúsú paprikákat használtam
  • 10-15 dkg feta sajt
  • olívaolaj, bors
A paprikákat a sütőben sütöttem meg, de akinek gáztűzhelye van és jól szellőző konyhája, ezt megteheti egy platnin is, vagy persze még el "éppen nem késő" grillezés során (ez a legjobb opció egyébként). De térjünk vissza a városi megoldáshoz, maximumra a sütő, grill funkcióval.

A paprikákat egy alufóliával bélelt tepsibe sorakoztattam, majd a felforrósodott sütőbe toltam és addig sütöttem (közben párszor fordítva rajtuk), míg a héjuk meg nem feketedett vagy sötétbarnult.

Ezután egy tálba pakoltam a paprikákat és amennyire lehet, légmentesen letakartam a tálat, hogy a paprikák kb. 10-15 percet a gőzben töltsenek. Eközben valamennyire felpuhul a héjuk és könnyebb leszedni azt a paprikahúsról. Azt nem állítanám, hogy pikk-pakk, 7-8 paprika esetében azért ezzel el lehet szöszölni, de utólag azt mondom, megéri. Finom ízeket csalhatunk elő a héj alól.

Amikor a paprikákat megpucoltam, csíkokra szedtem (ami addig még nem szakadt csíkokra) :-) és egy zárható tálba pakoltam, majd felöntöttem az egészet olívaolajjal és beparkoltam a hűtőbe.

A vendégek érkezésekor a paprikacsíkokat egy tányérra rendeztem, borsot törtem rájuk és az egész tetejére morzsoltam a sós fetát.

Frissen sült bagettel ettük és nagyon elégedettek voltunk vele. Igazi nyári ízek, és szemet gyönyörködtető fogás. Még nem késő kipróbálni!

2011. október 3., hétfő

Szilvaszósz perfekt




Nem is igazi recepttel jövök most, inkább csak egy korábbit egészítenék ki - de persze saját útjára is indulhat, amit most mutatok.

Anno sütöttem bécsi sült túrótortát, amit akkor meg is énekeltem és szívem minden melegével üdvözöltem. Akkor eperdzsemmel ettük és az is egy nagyon jó választás volt.

Most újra előkerült ez az isteni finom torta, de kicsit más irányba szerettem volna elvinni az ízeket... és milyen jól tettem!

Egy rendkívül intenzív, a citromos túrótortát nagyon jól kiegészítő szósz készült ezúttal, mégpedig anyukám elképesztően finom, és még annál is sűrűbb szilvalekvárjából.

Hozzávalók (kb. 1 tortányi adaghoz):
  • 6-7 nagy ek szilvalekvár
  • 2 kupica szilvapálinka
  • 1,5 dl habtejszín
A szilvalekvárt egy kis serpenyőbe kanalaztam, és lassan melegíteni kezdtem. Amikor felmelegedett a massza, hozzákevertem a pálinkát és együtt kevergettem őket.

Amikor a pálinka már kilehelte az alkoholos gőzt és csak a pikáns íz maradt belőle, elkezdtem apránként a tejszínnel hígítani a szószt, amíg kellően krémes állagú nem lett.

Langyosan kínáltam a túrótorta mellé, de azt gondolom, hogy akár húsok mellé is remek kiegészítőként társulhat. Nagyon kellemes ízű, picit pikáns, igazi őszi szósz. Próbáljátok ki!

2011. október 2., vasárnap

Burgonyakrémleves a négyzeten




Annak ellenére, hogy a naptár már októbert mutat, a nyárutó igazán kellemes hőmérséklettel és gyönyörű napsütéssel kényeztet minket. Napközben még kellemes a rövidnadrág, de estére már sok esetben csípősre vált az idő és jóleső lehet egy finom krémleves. Mondjuk ez a kétféle krumplit felvonultató, krémes, sűrű, gazdag finomság.

Hozzávalók:
  • 2 nagyobb édesburgonya
  • kb. fél kg fehér krumpli
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • annyi alaplé, ami a felaprított krumplikat éppen csak ellepi
  • 2-3 dl tejszín (sűrűségtől függően)
  • só, bors
Nem egy bonyolult recept, ahogy a krémlevesek általában, de annál jobban szeretjük, hisz gyorsan elkészíthető és finom.

A krumplikat megpucoltam, kb. egyforma darabokra aprítottam és a megpucolt fokhagymagerezdekkel együtt egy lábasban - annyi alaplével, ami éppen ellepte - puhára főztem. Közben sóval és borssal ízesítettem.

Amikor megfőttek a krumplik, botmixerrel pépesítettem az egészet, a tejszínnel picit selymesítettem rajta, illetve ha szükséges, ilyenkor lehet még ízesíteni.
Egyet rottyantottam még a levesen, és már húztam is le a tűzhelyről, hogy tálkákba szedve gyorsan hűljenek egy kicsit és minél gyorsabban ehessük.

Feltétként jól muzsikál rajta a pirított bacon is; mi most juhtúrós pogácsával ettük.

2011. szeptember 30., péntek

Juhtúrós pogácsák




Nemrégiben rámtört a pogácsa sütési (és evési) vágy, mert bizony annak ellenére, hogy blogolás terén legtöbbször a lustaság győz, enni azért szoktunk. :-)

Mivel a juhtúrót nagyon szeretem, úgy döntöttem, hogy pogácsába sütve is kipróbálom - bár utólag bevallom, hogy erősebb ízre számítottam. A juhtúrónak szinte csak az emléke maradt meg az egyébként finom és még másnap is élvezhető pogikban. Talán több túróval kellene operálnom... de azt meg ki győzi pénzzel?!

De azért summa summárum, nem bántam meg a sütés dolgot, szívesen fogytak a kis falatok magukban és krémleves mellé is.

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 3,5 dkg élesztő
  • 10 dkg vaj
  • 12,5 dkg juhtúró (ilyen kiszerelésben kaptam, de sztem az se baj, ha kicsit több)
  • 2 tojás sárgája
  • 2 púpos ek tejföl
  • 1 ek só
  • 2 dl tej
  • 1 kk cukor
  • plusz a pogácsák kenéséhez 1 tojás, szórásához reszelt sajt vagy magvak
A kelesztést igénylő tésztákat előszeretettel bízom a kenyérsütő gépre, mióta használom, hisz neki nem fáj a keze, a karja, és szó nélkül bedagasztja nekem az anyagot. Szóval a a tejet meglangyosítottam, beletettem a cukrot és felfuttattam benne az élesztőt. Ezután a hozzávalókat a fenti sorrendben a kenyérsütő üstjébe pakoltam - csak arra kell vigyázni, hogy az élesztős anyag és a só ne találkozzanak közvetlenül.

Dagaszt+keleszt programon szép ruganyos tésztát készíttettem a géppel, majd hagytam az üstben megkelni. (Természetesen a tésztát kézzel is össze lehet állítani, erős kar és egy nagyobb tál kell csak hozzá, és egy meleg hely, ahol utána megkel.)

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Amikor a tészta megkelt, lisztezett felületre borítottam és kb. 1,5-2 cm vastagságúra nyújtottam. Megkentem az egészet a felvert tojással, és alaposan megszórtam ízes reszelt sajttal (nálam most Gouda volt).Két sütőlapot készítettem elő sütőpapírral letakarva, s ezekre szaggattam a pogácsákat felváltva. Amíg az egyik lapnyi sült, a másik előkészült, s a pogik a forró sütőbe tolva kb. 20-22 perc alatt sültek szép ropogósra.Vendégvárónak, tízórainak, uzsonnának, leves mellé fogyasztva is remek falatok!

(Az alapreceptet köszönöm Ottis-nak, a mennyiségek módosultak nálam picit, illetve legközelebb szerintem valami plusz fűszerrel is próbálkozni fogok.)

2011. augusztus 19., péntek

Kamrapolc projekt: aszalt paradicsom




A lekvárok mellé idén ilyen kis üvegek kerülnek a polcra. Nem sok, ugyanis nagy mennyiségű paradicsomból és sok felhasznált elektromos áram eredményeként kicsike kis üvegek néznek büszkén ránk, de egye fene, néhány adag - úgy döntöttem - belefér. Ezzel áldoztam a gasztronómia oltárán - és gyakorlat közben okosodtam is a technikát illetően.

Mivel próbáltam 1-2 módon, a legsikeresebbet osztom meg itt, nehogy a rossz példa ragadjon meg bárkiben is.

Tehát, még egyszer hangsúlyozom, hogy aki nagy hangsúlyt fektet a gazdaságosságra, ne is kezdjen bele. Ez egy sok alapanyag + sok erőforrás = kevés, de isteni végeredmény projekt. Van ilyen bicikli, csak nem mindenki szereti tolni, na. :-)

Hozzávalók kb. 1 2 dl-es üveghez:
  • 1-1,2 kg! paradicsom
  • pár evőkanál só
  • bors
  • 2-3 gerezd fokhagyma
Javaslom, hogy aki hozzájut épeszű áron, használjon lucullus paradicsomot, hiszen az húsosabb és kevesebb a veszteség. De ha nincs, az se gond. És túl drágán se éri meg ez a típus, hisz akkor elveszik a pénzben az, amit anyagban nyerünk.

Tehát, 2 sütőlapot leterítettem alufóliával, s egy nem túl vastag, de már észlelhető sóréteget szórtam mindkettőre.
A paradicsomokat megmostam, megszárítottam és a kisebbeket félbe, a nagyobbakat negyedekbe vágtam (ki is csumáztam mindet), és kiskanállal kikapargattam a magos részeket. Ha ez benne marad, soha nem szárad ki a paradicsom - na jó nem soha, de jóval tovább tartana.

A paradicsomdarabokat héjas felükkel lefelé az előkészített sütőlapra pakoltam, tekertem rájuk egy kis borsot és a 90-100 fokra előmelegített sütőbe toltam mindkét lapot.

Itt két részre bontom a megoldásokat:
a) lefeküdtem aludni és kb 7-8 órányi békés álom után kiszedtem hűlni a szépen kiszáradt paradicsomokat. (Bevallom, első alkalommal felkeltem éjjel egyszer, hogy lássam, minden rendben megy-e.) :-)))
b) attól függően, hogy mennyi idő áll rendelkezésre (2-3 óra azért mindenképp kell), hagyni kell először simán a sütőbe tolva a paradicsomokat, a fenti megoldás szerint, de kicsit magasabb hőmérsékleten (kb. 120 fok). Amikor azonban kezd lejárni a tevékenységre szánt időnk, légkeverésre lehet kapcsolni, ami meggyorsítja a száradást. Arra azonban itt nincs lehetőség, hogy magára hagyjuk a sütőt. 15 percenként érdemes ránézni és néha akár megforgatni, vagy a kisebb elkészült darabokat kimenteni a melegből.

Tehát a fenti két megoldás egyikével megvannak a kis száraz, ráncos paradicsomra hasonlító izéink. Ha kihűltek, az elmosott, száraz üvegben pakoltam őket a lehető legszorosabban, közéjük rejtve néhol 2-3 gerezd fokhagymát, végül olívaolajjal öntöttem fel az üvegeket, míg el nem lepte mindet. Egy fólia réteget terítettem az üveg szájára, és így csavartam rá szorosan a kupakot.

(Nekem egyelőre a hűtőben várnak a sorsukra, ahol a paradicsomdarabok szélén megszilárdult itt-ott a zsiradék, de ez nem azt jelenti hogy megromlott!!! Ki ne dobjátok!!! Szobahőmérsékleten kis idő alatt újra szép lesz!)

2011. augusztus 14., vasárnap

Tejfölös harcsapaprikás




Teljes friss finomsággal jövök, tegnap délután készült nálunk ez a fogás, és teljeskörű sikert aratott. Ízletes, magyaros, ugyanakkor mégsem túl nehézkes étel.

A fiúk bringaversenyre indultak, és szerettem volna, ha valami laktató és finom ételt adhatok nekik a megpróbáltatások után. Tamásnak annyira bejött a dolog, hogy többször is szedett belőle!

Hozzávalók 4 főre:
  • kb. 75-80 dkg afrikai harcsafilé
  • 1 nagy vagy 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 fehér húsú paprika
  • 1 paradicsom
  • só, bors
  • 2 csapott tk pirospaprika
  • 3 ek olaj
  • 1 kis pohár tejföl
  • 1 ek liszt
A halat megmostam, ellenőriztem, hogy nincs benne szálka, és nagyjából egyforma, falatnyi kockákra daraboltam.

A felaprított hagymát megfonnyasztottam az olajon, pár perc múlva hozzáadtam a csíkokra vágott paprikát, újabb pár perc múlva pedig a felkockázott paradicsomot. Amikor kezdték megadni magukat a zöldségek, félrehúztam a tűzről a serpenyőt, a hagymás alaphoz szórtam a pirospaprikát, elkevertem, és belepakoltam a halkockákat is a serpenyőbe.

Az edényt visszahúztam a tűzre, sóval és borssal illettem a tartalmát, s óvatos mozdulatokkal elkevertem a halat a paprikával és a zöldségekkel. Végül kb. 1 dl vizet öntöttem rá és fedő alatt főzni kezdtem.

Mivel ugye halról beszélünk, gyorsan zajlanak az események, fedő alatt csupán 5-6 percet töltött az étel. Ezalatt a tejfölben elkevertem a lisztet, s végül ezzel sűrítettem be a paprikást.

Amikor a hal már puhul és szép fehér, nagyon óvatosan kell kavargatni, sőt legtöbb esetben inkább csak rázogatni érdemes, hogy ne törjük össze a husikát.

Egyébként tejföl nélkül is remekül megállja a helyét, én azért választottam ezt a verziót, mert a ház ura némi ellenszenvvel viseltet az á la natúr tejföl és hasonló tejtermékek iránt. A sima harcsapaprikást gyakran kínálják tejfölös, túrós csuszával - na nálunk ez esélytelen. Így a túró kimaradt, a tejfölt pedig eleve belefőztem a paprikásba, így szépen csúszott, jól vizsgázott.
Gyorsan elkészíthető fogás, amivel becsempészhetjük a halat a mindennapokba.

2011. július 24., vasárnap

Angol ihletésű vasárnapi reggeli




... vagy inkább brunch (ami ugye szép angolsággal a breakfast és a lunch szavak összevonásából született, s arra hivatott utalni, hogy a két étkezést egybevonva, későn kelve, hosszasan, családdal, barátokkal eszegetve telik el a délelőtt, ami után senki nem igényli a harangszóra gőzölgő húslevest).

Olyan laktató reggeliről van tehát szó, hogy tekintve a vasárnap reggel kikapcsolt ébresztőórát, illetve a bevitt kalóriacsomagot, ezzel biztosan elvan az ember a délután bő derekáig.

Nem a klasszikus, mindent tartalmazó angol reggeliről van ugyan szó, de nekünk kb. ez az a mennyiség és kavalkád, ami feldolgozható. Éhes férfiember számára természetesen csak az adagot kell duplázni (triplázni?).

Sok magyarázatot talán nem is igényel a kép, ergo nem is igazi recepttel jöttem, de olyan jó néha, legalább hétvégén megadni a reggeli módját. Nekem egyébként is a reggeli a kedvenc étkezésem, csak nem fogom elmismásolni!? :-)

Első lépésként konzerv fehér babot rottyantok össze egy kis paradicsomszósszal és ízlés szerint fűszerezem.

Aztán pedig egy szép nagy serpenyőben megsütöm a sonkát (esetleg bacon-t, ha az van épp itthon) és sülés közben pici olívaolajat spriccelek rá (a bacon ezt nem indokolja), hogy szépen piruljon. Közben mellédobom a félbevágott paradicsomokat is, a vágott felüket picit sózom, borsozom, s mindkét oldalukon pirítom pár percig.

Ha jó nagy a serpenyő, egyszerre sülhet több minden is. Utolsó lépés természetesen a tökéletes tükörtojás elkészítése (ki hogy szereti). Nekem a képen látható a tökély... a fehérje már szilárd, a sárgája folyik, illatos... ááá, imádom!

Le a lusta reggelekkel, az egész nap tart tovább 20 percnél és szerintem nagyon megérni!

2011. július 14., csütörtök

Áfonyás csokis muffin



Biztos velem nincs valami rendben és tompák az ízlelőbimbóim, de sokadszori kóstolás után is azt kell hogy mondjam, az áfonyának egymagában a világon semmi íze nincs. Vagy legalábbis vajmi kevés. Inkább arra szeretem használni, hogy ellensúlyozzon egyéb ízeket.

Ebben a muffinban is ez a remek szerep jutott neki és nagyon jól működött. Puha tészta, édes csoki és egy kis savanykás áfonya. Szuper kooperáció!

Hozzávalók 6-7 db normál méretű muffinhoz:

  • 15 dkg liszt
  • 5 dkg barnacukor
  • 1 tk sütőpor
  • csipet só
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • 10 dkg áfonya
  • 5 dkg étcsoki

Mivel a süti összekeverése nagyon gyorsan megvan, először a sütőt kapcsoltam be és előmelegítettem 200 fokra.

Közben felolvasztottam a vajat és hagytam kicsit hűlni. Ezalatt pedig egy keverőtálba kimértem a lisztet és a cukrot, majd összekevertem a sütőporral és csipet sóval.

Egy kis edénybe kimértem a tejet, beleütöttem a tojást és igyekeztem villával szépen elegyíteni őket, végül beleöntöttem a már langyos vajat és az egészet jól elkevertem.

A lisztes keverékbe forgattam a megmosott áfonyát és a csokit (nekem csokipasztilláim voltak, de ugyanolyan jó megoldás a késsel felaprított sima csoki is), végül hozzáadtam a nedves hozzávalókat és gyors mozdulatokkal elkevertem - de nem túl! A muffin tészta lényege ugyanis hogy igenis maradjanak benne kis csomós részek, nem szabad a tésztát teljesen simára, sokáig keverni, mert az elnehezíti, sűrű lesz a végeredmény.

Ez a muffin viszont nagyon finom lett. Nem túl édes (fekete öves édesszájúak emelhetik kicsit a cukor mennyiségét, vagy próbálkozhatnak tej vagy fehér csokival), a gyümölcs is szuperjól végezte a dolgát, szóval nagyon elégedett voltam! Gyors megoldás egy kis édesség előteremtésére.

A tésztát a muffin tepsibe előkészített kapszlikba kanalaztam (nagyjából a peremükig), majd kb. 25-28 percet sültek a 200 fokos sütőben, barnulásig. Tudom ajánlani!

2011. július 12., kedd

Vanília fagyi - naná hogy házi!




Bizony, az elmúlt hétvégénél jobban semmi nem bizonyítja: itt a nyár közepe, kánikula, hőségriadó, ami csak kell. Ehhez pedig remekül asszisztál egy finom fagyi, mégpedig egy alap darab, a vanília. Az ötlet pedig honnan jöhetne máshonnan, mint Chili és Vaníliától. Adja magát a név is. :-)

Hozzávalók dupla adaghoz:
  • 1 l tejszín (ezt kicsit könnyíthetjük pl. 7 dl tejszínnel és 3 dl 3,6%-os tejjel)
  • két vaníliarúd
  • 10 tojás sárgája
  • 14 dkg cukor
És persze jó ha van kéznél egy fagyigép, persze anélkül is megoldható a dolog.

Tehát először egy lábasba öntöttem a tejszínt, egy csipet sót és a vaníliarudak kikapart magját, plusz a rudakat is beletettem. Hadd főddögéljen csak ki minden finom íz belőlük. Ezeket lassan forráspontig melegítettem, de nem engedtem nekik hogy eljussanak a forrásig.

Miközben a tejszín melegedett, a tojássárgákat és a cukrot egy keverőtálban szép fehéres színűre kevertem egy kézi habverővel. Amikor a tejszín elérte a megfelelő hőfokot félrehúztam, kivettem a vaníliarudakat, és a forró vaníliás tejszínt merőkanalanként, folyamatos keverés mellett a cukros tojásmasszához adtam, majd az egészet visszatettem a lassú tűzre.

Ismét folyamatos kevergetés következett, egészen addig, míg a cucc valamelyest besűrűsödött a tojássárgáktól - de itt is vigyázni kell arra, hogy ne engedjük felforrni a cuccot, mert a tojás kicsapódik és kész a horror.


Ezután már csak annyi dolgom maradt, hogy egy sűrű szűrőn átszűrtem az egészet, hogy az esetleges darabkák fennakadjanak, és egy tálban először langyosra, majd a hűtőbe téve alaposan lehűtöttem.

Amikor már jó hideg volt a gyönyörűséges pipisárga alap, előkaptam a fagyasztóból a fagyigép tálját, beleöntöttem a fagyikezdeményt és elindítottam a keverést. Mennyiség miatt mindenképp ellenőrizze mindenki fagyigépe kapacitását, az enyém is majdnem pórul járt. Éppen csak belefért az utolsó csepp is.

A szép lassan fagyivál alakuló massza már nagyon tetszett, úgyhogy csak annyi dolgom maradt, hogy egy dobozba töltöttem át és betettem a fagyasztóba, mint a fagyit szokás (illetve bevallom, kb 10 perc múlva még egyszer átkevertem).

A szezon remek ötleteket ad most a díszítésre, tele a piac málnával, áfonyával, szederrel, kész parádé! Hajrá!

2011. június 22., szerda

Dzsem-buli 2011




Annyira jól sikerültek a tavalyi befőzések, hogy idén sem maradhat el a nyár mentése télire. Eredeti terveim között szerepelt, hogy "szedd magad" módra Solymáron szerezzem be az epret, de a sok eső miatt ez idén elmaradt, így amikor az eperszezon utolsókat rúgta, belevágtam.
Két adag készült a borsos eperlekvár iránti töretlen lelkesedésem ellenére most új ízekkel próbálkoztam. Remélem ezek is hasonló eredménnyel zárulnak majd, mert a borsos verziót akárki kóstolta, mindenki odavolt érte!

Az eljárás a tavalyinak megfelelő, a Dzsemfix 2:1-es változatát használtam, s a leírásnak megfelelően 1 adag mentás és 1 adag vaníliás, balzsamecetes eperdzsemet készítettem.

Gondolom nyilvánvaló hát, hogy az 1250 grammnyi gyümölcshöz, a fél kiló cukorhoz és a dzsemfixhez egyik esetben kb. 10 mentalevelet kevertem, s azzal főztem fel; a másik esetben pedig 2 vaníliarudat kapott félbehasítva az eperhalom, s a rotyogó masszába kb. 3 evőkanálnyi modenai balzsamecetet csorgattam.

Mindkét eperadagot áttörtem részben egy krumplinyomóval, de csak annyira, hogy levet is eresszen, de szép darabos maradjon közben a kész dzsem állaga. Ezért is szeretem ezt a dzsemfix-es megoldást, hiszen csak rövid ideig zubog a tűzön a dzsem, nincs alkalma pépesedni, trutymósodni a gyümölcsnek.

A kevéske maradék alapján ízletes eredményre számítunk, már csak ki kell várni, hogy az üvegekbe rejtett ízek érjenek, dolgozzanak.

2011. június 19., vasárnap

Lecsós sült csirkecomb sütőben sült krumplival




Kb. két hete készítettem ezt a nagyon jól sikerült fogást, ami tulajdonképp egy korábbi verzió felújított változata. Hiszen régebben is készítettem már lecsós, vagy más néven tavaszi csirkét, de akkor megállt annyiban a dolog, hogy a lecsós alapon megsütöttem a combokat és örültünk neki. Nem így most!

Hozzávalók (2 személyre):
  • 2 egész csirkecomb
  • 2 nagyobb fej vöröshagyma
  • 2 nagy vagy 3 kisebb fehér húsú paprika
  • 3 szép nagy lédús paradicsom
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 10-12 nagyjából egyforma (közepes) méretű újkrumpli
  • só, bors, olívaolaj
Előkészítés: A csirkecombokat alaposan megmostam és megfosztottam az esetleg rajtuk maradt pihéktől. A zöldségeket megmostam és felcsíkoztam, felkarikáztam, kinek ahogyan tetszik. A krumplit meghámoztam (akinek elég friss újkrumplit sikerült vennie, elég csak egy szivaccsal ledögölni a külső héját víz alatt) és mindegyiket hosszában félbevágtam.

Egy nagyobbacska, fedővel megáldott serpenyőben kevés olajat hevítettem (vagy akinek úgy szimpatikus, pár szelet felkatonázott szalonnát zsírjára piríthat), majd ezen megforgattam a felkarikázott vöröshagymát. Amikor puhulni kezdett, bőrével lefelé beletettem a két csirkecombot, és mindkét oldalukon megpirítottam kicsit.

Ezután hozzáadtam a felcsíkozott paprikát; sóztam, borsoztam, s rövidesen belezuttyantottam a serpenyőbe a felaprított paradicsomot és a fokhagymagerezdeket is. Az egészet összekevertem, hogy mindenhova jusson a fűszerekből, majd fedő alatt lassú tűzön pároltam.

Egy tepsit/sütőlapot kibéleltem sütőpapírral, erre olívaolajat (mogyoróolaj még jobb) locsoltam, és az olajra bő kézzel sót hintettem. A félbevágott krumplikat vágott felükkel lefelé erre a sós, olajos alapra pakoltam, s az ég világon semmi egyéb teendőm nem maradt velük, mint betolni a 200 fokra előmelegített sütőbe. Olyan gyönyörűre sülnek így kb. 20 perc a krumplik, hogy ihaj!

Közben ugye párolódtak a csirkék is... amikor már szinte könnyen belecsusszant a combokba a villa, levettem a fedőt, hogy a lecsó elfőhesse a felesleges levét.

Amikor a krumplik már csak pár percre voltak a tökéletes állapottól, megforgattam őket, meghintettem petrezselyemmel és a sütő alsó polcára toltam a tepsit. 220 fokra kapcsoltam a grillt, a combokat egy kis tepsibe emeltem át a lecsós alapról és a grill alatt ropogós pirosra pirítottam.

Ezalatt még igyekeztem levet elfőzni a lecsós alapról, s végül a ropogós combokat, a mennyekig magasztalt sültkrumplit és a finom lecsót a tányérokra kanyarintottam.

A maga egyszerűségében a szezon egyik legjobban sikerült tányérja volt!

2011. június 6., hétfő

Citrusos sült török joghurttorta mázsányi eperrel




Ezt a fincsi sütit még korábban a netről lestem és május utolsó hétvégéjén készítettem el, de hétvégén kaptunk egy Gordon Ramsay szakácskönyvet ajándékba és abban is megtaláltam. Kis különbség (persze egyébként is akadhat), hogy én nem szirupot főztem rá, hanem sok-sok friss eperrel ettük - mert akkor még volt normális, finom eper. Innen Üzenem ennek a kritikán aluli időjárásnak, hogy mélyen szégyellje magát!

Aki a sajttortát szereti, ezt a sütit is szeretni fogja, s még a lelke is nyugodtabb lehet, jóval könnyedebb édességről van szó kalóriák tekintetében.

Hozzávalók:
(nekem egy kb. 26 cm-es IKEA-s piteformám van, kerek, átlátszó)
  • 7 tojás
  • 140 gr cukor (de akár kicsit többet is elbír, ha nem sziruppal vagy dzsemmel fogyasztjuk)
  • 6 púpos evőkanál liszt
  • 700 gr török joghurt (Culinarisban lehet kapni és nem különösebben drága, kb 75 Ft 10 dkg)
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 narancs reszelt héja és a fél narancs leve
  • csipet só
Első lépésként a sütőt előmelegítettem 180 fokra légkeveréssel.

Amíg bent melegedett a helyzet, két keverőtálba különválasztottam a tojásokat, és a sárgáját habosra kevertem a cukorral, majd ehhez a masszához hozzákevertem szép sorban a lisztet, a joghurtot, a citrom és a narancs héját, illetve levét. Kell kevergetni, de a végén szép sima krémet kapunk.

A következő lépés volt, hogy egy csipet sóval kemény habot vertem a tojásfehérjékből, s egy keverőkanállal az egészet óvatosan, hogy a hab ne nagyon törjön össze, a joghurtos masszához forgattam.

A piteformát vékonyab kivajaztam és az alját, hogy a süti majd ne tapadjon le, kicsit megszórtam búzadarával. Beleöntöttem a masszát és betoltam a rezgő, ingó habréteget a sütőbe.

Elvileg végig légkeveréssel kellett volna sütni, de nekem elég hamar elkezdett barnulni a teteje, úgyhogy kb. 20 perc után levettem a hőfokot 150-re és egyszer, kétszer fordítottam is a forma állásán, hogy ne mindig ugyanott kapja a légkeverést.
Összesen kb. 50 percet sült, de mindenki sütőtől függően látni fogja, mikor szép barna a teteje és szilárd már az állaga.

Miután kivettem, már csak hűlni kellett hagyni, majd indulhatott a szeletelés. Szépen szeletelhető, jól díszíthető, szállítható sütemény. Érdemes kipróbálni. A citrushéjak helyett pedig akár más fűszerezéssel is el tudnám képzelni.

2011. május 25., szerda

Epres, krémes fatörzs




Na megint eltelt egy csomó idő azóta, hogy utoljára bejelentkeztem, de már nem is kezdek magyarázkodni. Történnek dolgok, alakulnak ahogy alakulnak.

Viszont közben persze továbbra is eszünk. Naná! :-) És az elmúlt hétvégén nagyon szerettem volna sütni valamit, és azt biztosan tudtam: epresnek kell lennie. Május végén... még szép! Aztán elkezdtem gondolkodni, milyen is legyen, és ez lett belőle. Lehet hogy más máskor máshogyan már készített hasonlót, de ez ebben a formában egyenesen az én agyamból pattant ki. Egyedül a piskótával alkalmazott okos eljárás származik MaiMonitól, innen is hálám érte.

Hozzávalók a piskótához:
  • 5 tojás
  • 5 ek liszt
  • 5 ek cukor
  • 2 ek kakaópor
  • csipet só
A krémhez:
  • 250 g mascarpone
  • 250 g sovány túró
  • 1 dl tejszín
  • 12 dkg cukor
  • 30-40 dkg eper plusz pár szem a díszítéshez
  • csipet só
A piskótát nem a hagyományos "jajj mi lesz ha összeesik" módon, hanem sokkal egyszerűbben kell elkészíteni. Első lépésként a sütőt 200 fokra előmelegítettem, s míg ide felcsiholta magát a masina, összeállítottam a tésztát.

Egy keverőtálba ütöttem a tojásokat és hozzáadtam a cukrot, a csipet sót, majd kézi habverővel pár perc alatt az egészet habosra vertem. Ezután a leglassabb fokozaton hozzákevertem a lisztet, majd pedig a kakaóport is. Egy nagyobb méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát, hogy egy vékony réteget (kb 0,4-0,5 mm) képezzen - ez emelkedni fog majd. A tepsit a sütőbe toltam, és kb 8 perc alatt megsütöttem a tésztalapot (az időtartam változhat tepsi függvényében, de a tűpróba hűen mutatja, mikor van készen).

Amikor a tészta megsült, pár percet hűlni hagytam, de még jó melegen lehúztam róla a sütőpapírt, majd visszahelyeztem és azzal együtt feltekertem a még bőven meleg tésztát és így hagytam kihűlni. Ezzel a módszerrel remekül el lehet kerülni, hogy az egyenesen kihűlt tészta eltörjön feltekerés közben.

A tésztát akár előre is elkészíthetjük, de tulajdonképp amikor a tészta kihűlt, készülhet a krém is.

Egy keverőtálban alaposan összedolgoztam a mascarponét, túrót, tejszínt (nem vertem habbá), cukrot és csipet sót, illetve megmostam és kockákra vágtam az epreket.

Végül a feltekert tésztát letekertem, levettem róla a papírt és megkentem a krémmel (kb. annyit hagyva belőle, amennyivel kívülről be tudtam vonni végül), majd bőven megszórtam az eperkockákkal. Ezután már csak annyi dolgom maradt, hogy óvatosan feltekertem a sütit, kívülről is bekentem és eperszeletekkel szépen feldíszítettem, majd bedugtam a hűtőbe egy fél órára, hogy a krém egy picit megdermedjen.

Sok dicséretet zsebeltem be vele, és tényleg nagyon, nagyon finom volt! Könnyen elkészíthető, látványos és finom desszert! Lelkesen várom a málna és szederszezont is! :-)))

2011. április 16., szombat

Fonott kalács_v2





A múltkori fonott kalács projekt annyira fellelkesített, mint anno az első kenyérsütéseim. Így nem és nem tudtam beérni eggyel. Újabb adagnak kellett következnie. De ha már újra nekifutottam, nem szerettem volna ugyanazzal a recepttel próbálkozni. Kipróbáltam hát Limara recepjét és mint mindig, most sem kellett csalódnunk. Csupán egy hozzávalóval toldottam meg a hozzávalók sorát, de legközelebb még kísérletezőbb leszek.

Hozzávalók:
  • 2,5 dl habtejszín
  • 1 egész tojás
  • 1 tojásfehérje
  • 1 vaníliarúd
  • csipet só
  • 3 ek cukor
  • 50 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 1 tojás sárgája
  • 1 egész tojás a megkelt kalács kenéséhez
A hozzávalókat (az első adagot) a fenti sorrendben a kenyérsütőm üstjébe pakoltam, majd elindítottam a dagaszt-keleszt programot. A tészta alakulása közben nekem egy pár evőkanálnyi langyos tejre volt még szükségem, de ez persze alapanyagoktól és géptől függ. A lényeg, hogy szép rugalmas tésztát kapjunk, ami nem ragad, de szépen összeáll.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam, majd 1/3 - 2/3 arányban két részre osztottam. A nagyobb részt Limara utasítása szerint egy rúddá alakítottam, melyet először kettéhajtottam, majd ezt a két ágat nem fontam, csak lazán összecsavartam és a közepén lyukmentesre, kicsit völgyesre alakítottam (mindezt persze már a sütőpapírral borított sütőlapon).

Az első 1/3-ből 3 vékonyabb rudat sodortam, melyeket szépen összefontam. A tojássárgáját 1 ek tejjel kikevertem és a kalács alsó szintjére öntöttem (ezt a lépést szerintem legközelebb elhagyom, nem látom a funkcióját azon kívül, hogy a kész kalácsban lesz egy "demarkációs vonal"), végül erre jött az összefont felső emelet.

Tiszta konyharuhával letakartam a kalácskát, és hagytam hogy szépen megkeljen - kb. fél óra - 40 perc. A sütőt 180 fokosra előmelegítettem, felvert tojással megkentem a szépséges kalácsomat és kb 30-35 perc alatt aranyszínűre sütöttem. (Ha esélyes, hogy a külseje megég, érdemes egy idő után letakarni alufóliával.)

Fontos, hogy lehetőség szerint rácson kell kihűteni, így nem puhul fel a kalács alja hűlés közben.
Langyosan már szeletelhető és jajjjjjjjjjjjj de finom! Kicsi vajjal, jóféle lakvárral. Nem is tudnám eldönteni, melyik verzió finomabb. Legközelebb kicsit talán variálok némi aszalt gyümölccsel vagy kakaóval. De jó lesz!

2011. április 15., péntek

Káposztasaláta




Bizony, enélkül fabatkát sem ér az előző posztban istenített pörkölt. Minden hasonlóan nehéz étel mellé kívánja a gyomor a savanyúságot. Nos, ha pedig kívánjuk, akkor legyen finom! Semmi ördöngősség, csak friss zöldségek és ennyi a titok.

Hozzávalók:
  • 1 kisebb fej káposzta
  • 1 csomag újhagyma
  • 2 szép szál répa
  • só, ecet, cukor, víz
A káposzta külső leveleit lehámoztam, majd félbevágtam a golyóbist és a torzsás részeket kikerülve vékonyra szeleteltem. Továbbá megpucoltam a hagymát és a répákat, majd előbbit vékonyra karikázva, utóbbit pedig nagy lyukon reszelve adtam a káposztacsíkokhoz.

Elkevertem és besóztam a zöldségeket, és kb 10 percig állni hagytam.
Közben pedig elkészítettem a salátalevet. Ez a teljesen standard saláta lé, amit anyukám is készít otthon. x evőkanál kristálycukor, ugyanannyi evőkanál 10%-os ételecet, hígítva annyi vízzel (ezt sajnos érzésre kell), amennyiben feoldódik a cukor, illetve amennyivel az ízlés szerint megfelelő levet kapjuk.
(Egy 3-3 evőkanalas adaghoz pl. körülbelül 2,5 dl víz kell az én szám íze szerint. A fenti mennyiségű káposztasalátához pedig legalább ennek a duplája kell.)

A sózás után a fenti levet ráöntöttem a salátára, majd kicsit belenyomkodtam a zöldségeket, letakartam és hűtőben állni hagytam. Fogyasztás előtt pedig még egyszer átkevertem az egészet.

Hasonló saláta a másik kedvencem is, csak az majonézes, tartármártásos szósszal készül. Az is nagyon finom, de erre Tamás még nem elég érett. Nem komálja a majonézt vagy tartármártást. :-) De még sok időnk van együtt... :-P

2011. április 14., csütörtök

Csülökpörkölt - a valaha volt legjobb!




Húúúúúúúú, de jól sikerült ez a pörkölt. Lehet, hogy az a várakozás adta ezt az elégedettséget, amivel egy héten át álmodoztam erről az ételről. Vagy a jóféle alapanyag. Persze a végeredmény szempontjából mindegy is. Isteni finom lett és az utolsó csepp szaftig elfogyott. Ez a lényeg. Tamás abszolút a valaha volt legjobb pörköltnek minősítette és még a tunkolás szent tevékenységének is hajlandó volt magát átadni a drága!!! :-))) Átesett a tűzkeresztségen.

Hozzávalók:
  • 1 szépséges sertéscsülök (hátsó) - köszönet érte a Tátra utcai nagyon kedves hentesnek, aki kicsontozta, feldarabolta
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tv paprika
  • 1 nagyobb paradicsom
  • 2 tk őrölt csemegepaprika
  • 2-3 ek kacsazsír
  • só, bors, kevés csípős paprika
A kicsontozott, feldarabolt húst megmostam és lecsepegtettem. A hagymákat megpucoltam, a paprikát és paradicsomot megmostam, majd a fokhagymát kivéve mindet felaprítottam. Nem kell nagyon apróra, finom szafttá fő szét a pörköltben majd.

Egy nagyobb serpenyőben (aminek fedője is van) feolvasztottam a kacsazsírt, majd ezen üvegesre pirítottam a hagymát, hozzáadtam a paprikát és paradicsomot is, és pár percig átadtam őket a hőnek.
Ezután a serpenyőt lehúztam a főzőlapról, a hagymás alapra hintettem az őrölt paprikát és 1-2 marék húst is rádobtam, majd visszatettem a lapra. Elkevertem a húst az alappal, majd a többi húsdarabot is hozzáadtam és közepesen erős lángon pár perc alatt körbepirítottam a húsokat.

Amikor a pörkölés megvolt, vagyis a húsokra rákerült az a kivilágosodott réteg, mely a szaftot hivatott a falatokban tartani, a serpenyőbe öntöttem annyi vizet, amennyi éppen majdnem ellepte a húsokat. Az ételt sóztam és borsoztam, beledobtam a fokhagyma derezdeket, majd amikor a víz felforrt, fedő alatt párolni kezdtem.

Nem néztem az órát, de nagyjából 1,5 órára tenném a pörkölt elkészülési idejét. A lényeg, hogy puhára pároltam fedő alatt, majd amikor már szinte késznek találtam a falatokat, fedő nélkül, nagyobb lángon elforraltam a felesleges vizet, s besűrítettem ezzel a rendkívül finom és gazdag szaftot.

Amíg fő az étel, érdemes néha kóstolni, s ízlés szerint sóval és borssal még ízesíteni. És persze aki szereti, beledobhat egy kevés vagy épp több csípős paprikát is.

Finom a hús, finom egy kevés a zselés állagú bőrös részből, és felbecsülhetetlen a szaft. Friss kenyérrel tunkolva, élvezkedve. És persze jóféle savanyúságot villázva mellé. Váááááááááááááá! :-) Már csak egy bogrács kellene és persze kert, ahova felállíthatnánk. De így is tökéletes. Ugyan nem egy fitness étel, de mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki szeret jót enni.

2011. április 9., szombat

Hagymás csirke - gyors vacsora




Ez egy tipikusan olyan étel, amit akkor készítek, amikor elhagy minden ihletem. És aztán mindig megállapítom, hogy igen finom fogás ez, érdemes máskor is elkészíteni. Amennyi idő alatt elkészül a krumplipüré (szerintem azzal a legfinomabb, de rizzsel is működik), a csirke is az asztalon lehet. És cáfolok minden olyan nyavalygást, mely szerint krumplipürét készíteni kizárólag a nagymamák kiváltsága, és az is szigorúan sátoros ünnepek alkalmából. Hagyjuk ezt a zacskós, poros, krumplipürének álcázott izé dolgot.

Tehát a húshoz visszatérve.
Hozzávalók 2-3 főre:
  • 1 egész csirkemell filé
  • 2 dl tejszín
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 fej lilahagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 2 ek kacsazsír (egyéb zsiradék, ami van)
  • só, bors
Egy szép csirkemell filét megmosok, leitatom róla a vizet, majd felszeletelem. A vöröshagymát, lilahagymát és fokhagymát szintén megpucolom és tetszés szerint (ne túl kis darabokra!) felaprítom.

Egy serpenyőben felhevítem a zsírt, azon megfonnyasztom a hagymát, majd amikor kezdi megadni magát, belepakolom a sózott, borsozott csirkemell darabokat. Mindkét oldalon fehér réteget kapatok rá, majd felöntöm az egészet a tejszínnel.

Alacsony hőfokon, fedő alatt puhára párolom a húst (12-13 perc). Közben a tejszín és a hagyma elképesztően finom, ízes szószt alkotnak. A végeredmény nem mutatja egyértelműen, tejszínes ételről van szó, de remek párost alkotnak a hagymák családjával. Krémes, édeskés, pikáns, imádom! Aki szereti, ne sajnálja az ételről a borsot még az elkészülés előtti percekben sem, kellemes fűszerességet ad neki.

2011. április 7., csütörtök

Fonott kalács - első próba


Olyan régóta szerettem volna már továbblépni a kenyérsütés lépcsőfoktól, s ennek nemrégiben el is jött az ideje. Sokszor előfordul, hogy úúúgy sütnék valamit. Ilyenkor általában nem egy szokványos egytálételre, vagy frissensültre vágyódik a lelkem, sokkal inkább valami látványosra, valami kényeztetőre. Pont mint ez a kalács! Bevallom, a formája még nem díjnyertes, az íze azonban annál inkább! És ha belekalkuláljuk, hogy életem első kalácsa, talán a kis formai egyediség is kedvesnek tekinthető. :-)

Sok receptet átnéztem, meghánytam-vetettem magamban a dolgot és végül Max verziójára esett a választásom, de a receptbe belekalkuláltam a kommentekben található hasznos információkat is. Ott írta valaki, hogy ő dupla adag vajjal készítette el a tésztát és úgy még foszlósabb volt az eredmény. Nálam pedig szerintem kevesen szeretik jobban a vajat, ergo én is eleve nagyobb adaggal indítottam, és egyáltalán nem bántam meg!

Hozzávalók (egymás után szépen belemérve a kenyérsütőgép üstjébe):
  • 15 g olaj
  • 15-20 g só
  • 120 g cukor (nekem vaníliarudakkal érlelt, de 2 csomag vaníliás cukorral operálva is jó)
  • 100-120 g vaj
  • 270 ml tej
  • 2 tojás sárgája
  • 100 g rétesliszt
  • 260 g kenyérliszt (BL80)
  • 300 g sima liszt (BL55)
  • 11 g szárazélesztő
  • 1 tojás felverve a kenéshez
A hozzávalókat érdemes előre a konyhába készíteni, ha valaki esetleg azon szerencsések közé tartozik, akiknek kamrája, spájza van. A lisztek pl. legyenek szobahőmérsékletűek, a tejet pedig érdemes picit meglangyosítani. (Apró megjegyzés: legközelebb megpróbálom majd 300 g rétes- és 360 g BL55-ös liszttel. A fenti arányok Max konyhájának kikísérletezett tapasztalatai.)Tehát a hozzávalókat a kenéshez szánt tojás kivételével a kenyérsütő dagaszt-keleszt programjára bíztam, kevés liszttel vagy tejjel segítve a tökéletes tésztaállag elérését. Ez ugye mindig lisztfüggő dolog, könnyű igazítani rajta.

Amikor a tészta elkészült és lejárt a dagasztási idő is, kivettem a lisztezett nyújtófelületre és 6 részre vágtam (a hatból 3 egy picikét nagyobb, 3 pedig picit kisebb volt). Mindegyik tésztadarabot hosszúkás hengerré formáztam, majd először a 3 nagyobbat összefontam és egy sütőpapírral fedett sütőlapra helyeztem. Ezután jött a kisebb 3 "szál", amiket szintén befontam és az előző rétegre helyeztem (kb. középre).

Amikor a forma összeállt, felvert tojással lekentem a már kalácsformájú tésztát, majd újabb kelesztés következett. A sütőt előmelegítettem 50 fokra, egy hőálló edényben melegvizet tettem a sütő aljába és kb. 3/4 órán át kelesztettem így a fonományt.

Végső lépésként kivettem a kalácsot és még egyszer lekentem a felvert tojással; maximum hőmérsékletre állítottam a sütőt (a víz marad alul) és ebbe a nagyon melegbe dugtam vissza a tésztát. Az első 10-15 percet 250 fokon izzadta végig a tészta, de érdemes gyakran rápillantani, mert nekem majdnem megégett sajnos. Amikor már elérte a kellő színt, letakartam alufóliával, hogy ne égjen meg, és a hőfokszabályzót 170-re állítottam. Összesen kb 40 percig sült, amikor kivettem a sütőből és egy rácsra téve langyosra hűtöttem, aztán a falatozás volt a munka gyümölcse. Vaj, saját készítésű lekvár... hmmm.................

2011. április 4., hétfő

Expressz pizza



Kellett valami gyors ebéd… és ihlet nélkül álltam a konyhában, mi legyen? Jó lenne valami finom. Valami, amit szeretünk, ami akár variálható is és viszonylag gyors. Nos, ezek elég súlyos elvárások egy ebédtől. Aztán keresgélni kezdtem és… hát persze! Úgy ennék egy jó pizzát. Na igen, de a pizza projekt nem arról híres, hogy rövidke a szükséges idő. Cáfolja azonban ezt az állítást Jamie Oliver receptje, amivel maximum 1 órán belül kész pizzát tehetünk az asztalra. Ráadásul igen jó tésztával, vékonyra nyújtva, ropogósan. Hmmmmmmmmmmmmmm… Én a szakácskönyvben megadott adag felét készítettem el, ebből 3 normál méretű pizzánk lett.


Hozzávalók:



  • 40 dkg liszt (lehet BL 80-as vagy rétesliszt, illetve sima liszt vegyesen)

  • 10 dkg búzadara

  • 1 cs szárított élesztő (7 g)

  • csipet só

  • 1 ek barnacukor

  • 330 ml langyos/meleg víz

A teendők nagy része véget is ér a tészta összegyúrásával, ehhez némi kézi erőre van szükség, de azért túlélhető a dolog.


Egy pohárban felmelegítettem a vizet, hozzáadtam a cukrot és az élesztőt, és felfuttattam benne (kb. 6-8 perc).


Közben egy tálba kimértem a lisztet, a búzadarát és egy csipet sóval elkevertem, végül beleöntöttem a felfutott élesztős vizet és rugalmas tésztát gyúrtam belőle. (Nekem közben még egy kevés lisztre volt szükségem, hogy a megfelelő állagot elérjem, de ez a liszt függvényében bármikor változhat. Kevés liszttel vagy vízzel korrigálható a helyzet.)


Nagyjából 10 percnyi gyúrómunka után lisztet hintettem a tésztagombócra és letakarva pihentettem kb. 20 percig.


Ezalatt előkészítettem a nyújtáshoz, illetve a pizza felöltöztetéséhez szükséges kellékeket. Amikor letelt a kb. 20 perc, 3 részre téptem a tésztát és igyekeztem kerek vagy ahhoz hasonló formára nyújtani. Elég rugalmas az állaga, ezért hajlamos visszaugrani, de kitartó nyújtással és lógatással elérhető a kellően vékony és egyenletes eredmény.


A tésztát sütőpapírral fedett sütőlapra terítettem, megkentem pizza szósszal, ráadagoltam az igényelt feltéteket és a mozzarellát, majd egyenként betoltam a 250 fokra előmelegített sütő legalsó részére.


Egyszerre nem szabad elkészíteni az összes pizzát, mindig csak az legyen sütésre kész állapotban, hogy rögtön válthassa az előzőt a sütőben. Nem tesz jót a tésztának, ha sokat áll felöltöztetett állapotban.Maximum 8-10 percnyi sütés múlva szépséges, ropogós, illatos pizzák kerültek ki a sütőből, alig vártuk, hogy picit hűljön és már faltuk is. Expressz élvezet a javából!

2011. március 19., szombat

Harrer

Most nem egy recepttel, hanem egy élménybeszámolóval jövök. Egy olyan élmény beszámolójával, mely után bárki megnyalhatja a 10 ujját, ha szereti a jóféle csokit.


A hosszú hétvégén Sopronban, illetve környékén kirándultunk, s ha már Sopron, természetesen nem maradhatott ki egy (két) látogatás a Harrer Csokoládéműhelyben sem. Nagyon bírnám, ha itt Budapesten is lenne egy ilyen volumenű hely. Tipikusan egy olyan cukrászdáról, kávézóról beszélek, ahová vasárnap délutánonként a nagyszülők vagy szülők elvihetik a csemetéket, és mindenki ízlése szerint érezheti jól magát.

Mi egy csokikóstolással egybekötött látogatást terveztünk, de aztán "kénytelenek" voltunk visszatérni még egy forró csoki erejéig. :-)

A csokikóstoló egy pohár pezsgővel, illetve egy kisfilmmel indult. A pezsgőbe töltött csokigolyókat rejtettek, a filmben pedig melyben bemutatták, hogyan készül az a kakaó, kakaóvaj vagy óriási táblás (2,5 vagy 5 kg) csokialapanyag, amellyel aztán a Karl Harrer, a hely tulajdonosa is dolgozik. Mert az információk szerint bizony nem más, mint maga a tulaj készíti a különféle csokikülönlegességeket a mai napig, egy igazi csokoládé dinasztia negyedik generációjaként.

A kisfilm után rengeteg féle csokoládét kóstolhattunk, mindről megtudva egy-egy keveset. Ezek az információk kis útbaigazítást nyújtottak az étcsokik között is széles skálán mozgó ízek között.

Bevallom, örültem, hogy viszonylag kevés tej- vagy épp fehér csoki került a kis tányérkánkba - nem vagyok nagy rajongója ezeknek a fajtáknak. Étcsokiban viszont igazi tobzódást élvezhettünk.

Egy szép nagy csokiszökőkút is az ízlelőbimbóink kényelmét szolgálta (6 kg csokit olvasztottak bele), ebbe banánt, almát és kiwit lehetett füröszteni. Szerintem az ét- és tejcsoki keverékéből összeállított elegynek rendkívül jól álltak a savanykás ízek. Nekem talán a kiwi volt a kedvencem.

Természetesen rengeteg fajta ízesített csokoládéval is közelebbi viszonyba kerülhetünk.. volt ott mindenféle gyümölcsös, fűszeres, még boros is... ezek közül a rózsaborsost és a tonkababost éreztem legközelebb az ízlésemhez.

A kóstolás záróakkordjaként pedig egy kis adag igazán finom forcsokival kényeztettek minket a háziak - mely aztán visszatérésünket generálta. Ebből a remek italból is különféle ízesítésekkel párosítva válogathatunk.

Nem állítom, hogy filléres helyről van szó (bár szerintem a csokikóstolás kifejezetten olcsónak mondható - 2.000 Ft / fő), de azt gondolom, hogy ha az ember Sopronban jár, ez a csokilelőhely mindenképp megér egy látogatást! (Vagy kettőt!) :-)))