2011. február 28., hétfő

Szülinapi fehércsokis, mascarponés, epres-málnás, kényeztető torta




Ennél cifrább címe már nem is nagyon lehetne ennek a bejegyzésnek. Talán ha még hozzátenném, hogy Tamás papájának. Neki ünnepeltük ugyanis múlt hétvégén a 80. születésnapját! Egy ilyen szép kerek évfordulóra pedig torta jár, ez nem vitás!

Nagy tanakodásban voltam, hogy milyen torta készüljön, és végül emellett a variáció mellett tettem le a voksomat. Csokiparitól vettem az alapötletet, de azért készítés közben ez-az másképp alakult, plusz egy második adag süti is készült a nagy nap után, mert rengeteg megmaradt a megadott mennyiségekből készült krémekből, amit semmiképp sem szerettem volna kidobni.

A krémek tekintetében a mennyiségeket tehát úgy írom le, hogy egy 5. plusz később egy 2 tojásból készült alaptésztához elegendő. Arányaiban tehát érdemes 5/7-ére csökkenteni, ha megoldható. Vagy eleve egy nagyobb tortát készíteni, ha van elég nagy forma.

Hozzávalók:

A torta tésztája 5 tojásból (ebben természetesen nincs benne a maradékhasznosító süti tésztája) :

  • 5 nagyobb tojás
  • 32 dkg cukor
  • 250 ml tej
  • 250 ml olaj
  • 375 g finomliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 tk fahéj

A fehércsokis mascarponekrém:

  • 500 g mascarpone
  • 80 g + 1 ek porcukor
  • 10 dkg fehércsoki
  • 1 dl habtejszín (30%)
  • 1 csomag zselatin

A gyümölcskrém:

  • 50 dkg mirelit eper és málna (50-50%)
  • 2 dl eperlé
  • 1 csomag epres pudingpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 8 dkg kristálycukor

A torta bevonata:

  • 1 tubus cukrozott sűrített tej
  • 8 dkg fehércsoki
  • szeletelt mandula, vagy egyéb díszek

A torta alaptésztáját még előző nap elkészítettem - ezzel előre tudunk dolgozni, ha szeretnénk. Éjszaka remekül elalszik a konyhapulton a tortakorong.

Az egész tojásokat egy nagyobb keverőtálba ütöttem, hozzámértem a cukrot és pár perc alatt krémesre kevertem. Ezután egy edényben összekevertem az olajat és a tejet, majd az egészet vékony sugárban beleöntöttem a cukros tojásba, folyamatosan kevergetve azt, hogy az olaj és a tej elegyedni tudjon. Végül szintén adagokban, gyors mozdulatokkal a tálba kevertem az előre kimért, átszitált és elvegyített száraz hozzávalókat is.

200 fokra előmelegített sütőben sütöttem meg kapcsos tortaformában. Ez nagyjából 50-55 percet vett igénybe, de mérettől is függ az idő. Egy fogpiszkálóval remekül lehet ellenőrizni a tészta állapotát. (Ugyan nem terv szerint, de annyira felpúposodott a tészta közepe, hogy esélyem se volt a szabvány torta formára, megfordítva se tudtam volna összehozni a vízszintet, szóval a végeredmény leginkább egy nagy kupacra hasonlított. Egy nagy és FINOM kupacra!) :)

A torta epres krémjével szintén jól előre lehet dolgozni, sőt talán jót is tesz neki a hűtőben várakozás, szilárdulás. Nekem nagyon könnyű volt így dolgozni vele.

A mirelit epret és málnát kiolvasztottam előre, de a levét nem vesztegettem el, azt is felhasználtam a kencében. Tehát a gyümölcsöket botmixerrel pépesre dolgoztam, majd egy teflon serpenyőbe öntöttem és apró lyukon hozzáreszeltem 1 citrom héját, illetve beletettem a cukrot is. (A cukormennyiség nem garantál vad édességet, de a mascarpone krém mellé remekül társul ez a savanykás, citrusos felütésű íz.) Az eperlé nagy részét a gyümölcspéphez öntöttem, kb. 1/4-ével pedig csomómentesre kevertem a pudingport. A serpenyő tartalmát lassan felmelegítettem, majd forráspont közelében járva hozzákevertem a pudingporos eperlevet, s folyamatosan kevergetve ezzel besűrítettem az egészet.

Az előkészületek ezzel véget is értek, a tésztát és az eperkrémet is kihűtöttem, majd mindkettőt letakartam és aludni küldtem (a tésztát a konyhapultra, a krémet a hűtőbe).

Másnap már "csak" a mascarpone krémre, a torta összeállítására és bevonására volt gondom. Úgy futottam neki, hogy ez már a levezető rész lesz, de azért voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, most pattan el a húr... Nem is olyan egyszerű egy tortát higgadtan és szépen összeállítani.

A fehércsokis, mascarponés krémmel kezdtem. Egy keverőtálba kapartam a mascarponét és a porcukrot, majd összedolgoztam. A fehércsokit mikróban felolvasztottam (óvatosan, h ne kapja össze, csak olvadjon), picit kevergettem, hogy hűljön, majd ezt is a sajtkrémhez kevertem.

05-1 dl vizet felforraltam, majd beleöntöttem a zselatint és gyakran belekeverve ezt is kihűtöttem (nagyjából) - fontos belekerni gyakran, mert összeáll és darabos lesz! Közben habbá vertem a tejszínt csipet sóval és 1 evőkanál porcukorral, majd ebbe a habba kevertem bele a zselatint, végül pedig az egészet a sajtkrémbe forgattam.

Végül eljött a nagy pillanat, összeállítani a tortát. A tésztát 4, nagyjából egyforma vastagságú (na persze, hahaha!) lapra vágtam, s elkezdtem megkenni a krémekkel. Először az epres-málnás piros krém került a lapra, majd erre kentem óvatosan a fehér verziót, aztán rá a következő lap. Ezt addig ismételgettem, míg az utolsó lap (esetemben a púp) is rákerült a tetejére.

Nem maradt más dolgom, mint elkészíteni a torta bevonóját és azt a kupackinézetű remekművemre ügyeskedni, illetve megfogadni, hogy én soha, de soha többet... Persze ezt azóta már átgondoltam. :-)

A bevonóhoz egy kis serpenyőben összeolvasztottam lassú tűzön a sűrített tejet és a csokit, kicsit hűlni hagytam, majd egy ecsettel rákentem (jóérzésű cukrász inkább azt mondaná, rábarmoltam) a kupacra, végül pedig, hogy valamennyire elrejtsem a torta kisebb, nagyobb testi fogyatékosságait, a bevonóba ragasztottam a szeletelt mandulát és helyes kis cukorszíveket.

A soha, de soha többet részhez hozzátartozik: rendkívól zavart, hogy nem tudom megkóstolni a végeredményt, és bár a hozzávalók külön-külön ízlettek, nem tudhattam, mi lesz ebből. Pláne hogy az egész egy kupac szerepében díszelgett. De szerencsére megérti az idegbajt, munkát és minden egyebet. Az ünnepelt örült, a vendégek örömmel kértek még egy szeletet. Szóval nem lehetett olyan nagyon rossz... :-D

2011. február 19., szombat

Chili con carne




Pár hete készült nálunk ez az egyszerű egytálétel, ráadásul először. Soha nem próbáltuk még. Korábban nagyon ellenséges viszonyt ápoltam a csípős ételekkel, de mostanában ez változik. Néha már szinte kívánok is néhány csípős falatot. Ennek jegyében adtam a fejem a chili con carne-ra., és igen jól tettem.

Hozzávalók:
  • kb. 45 dkg darált marhahús
  • 1 vörösbab konzerv
  • 1 kukorica konzerv
  • 1 közepes fej hagyma
  • 1 hámozott paradicsom konzerv
  • 2-3 kocka magas kakaótartalmú étcsokoládé
  • ízlés szerinti mennyiségű japapeno paprika és chiliszósz
  • 2-3 ek olívaolaj
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
Tényleg nagyon egyszerűen összeállítható ételről van szó, csak egymás után be kell rakosgatni a serpenyőbe a hozzávalókat, és összerottyantani az egészet a kellemes végeredményért. Ugye egyszerű?

Egy magasabb falú serpenyőben felhevítettem az olajat és üvegesre pirítottam rajta az apróra vágott hagymát, majd rádobtam a marhahúst. Sóval és egy szép adag borssal fűszereztem, s fehéredésig kevergettem a serpenyőben. Ekkor hozzáadtam a húshoz az apróra vágott fokhagymát és a paradicsomot, majd utóbbit egy fakanállal szétnyomkodtam a hús között és fedő alatt kb. 15 percig pároltam az egészet.

Ezután hozzáadtam a készülő ételhez a babot és a lecsepegtetett kukoricát, illetve az apró darabkákra vágott jalapeno karikákat és a chiliszószt. Az egészet elkevertem, majd beledobtam a csokikockákat is, s olvadásig tologattam a szószban. (Semmiképp ne hagyja ki senki belőle a jóféle csokit, vagy ad abszurdum egy kiskanálka jóféle kakaóport. A jó csokitól nem édes lesz az étel; a kakaó remekül egészíti ki és mélyíti az ízeket.)

Pár rottyanás, és ha a hús kész, már csak ízlésre kell hangolni az ízeket, persze csak ha még nem tökéletes. Mehet még bele chili, van épp só vagy bors, kinek mi hiányzik. Friss kenyérrel vagy rizzsel is remek, kiadós fogás.

2011. február 12., szombat

Egy kedves díj




Fela-tól kaptam ezt a nagyon kedves díjat és igazán örülök, hogy rám is gondolt! Nagyon jó érzés, hogy hasznosnak, érdekesnek tartja a receptjeimet, pláne ha rendszeresen be is néz hozzám.

Nagyon szépen köszönöm, Fela! :-)

Úgy gondolom, nem aprózom el, mindenkinek adok belőle tovább, aki benéz. Mindannyiótoknak köszönöm a recepteket, híreket, történeteket, ötleteket!

Zsuci :-)

2011. február 7., hétfő

Gnocchi házilag




Nagyon szeretem ezt a finom olaszos fogást, és gyakran rendelem is, ha olasz étterembe visz utunk. Régóta szerettem volna azonban magam is elkészíteni, hisz ez a verzió a legfinomabb mindig (ha jól sikerül, persze). Jó érzés, amikor az ember saját keze munkája érződik az ételben - na nem szó szerint, de maga a tudat nagyon jóleső számomra.

Sok internetes lapot végigböngésztem, mire eljutottam a használt recepthez. Lila Füge nyomán készült az alap tészta és a "hány főre elég az adott mennyiség" kérdéstől eltekintve remekül működött is a leírás. Füge azt írta, 4 főre elég a nála említett adag. Nos vendégeink érkeztek és kész szerencse, hogy eleve dupla adaggal készültem, különben szégyenben maradtam volna. Egy kisebb adag maradt meg csupán, a többi mind elfogyott. Tény, hogy erre négy felnőtt étvágya volt képes, de nekem a "4 főre" leírás 4 felnőtt adagot jelent.

Tényleg azt kell viszont mondanom, hogy a tészta összeállításának arányait, módját megtartom, mert remek végeredményt kaptam.

Hozzávalók (4-5 főre):
  • 1 kg hámozott, sárga krumpli
  • 40 dkg liszt
  • 2 púpos teáskanál só
  • ízlés szerinti mennyiségű szerecsendió - nálam egy fél dió reszelve
  • 2 tojás
Részben előre elkészíthető ez az étel, így nem kell sokat bíbelődni a tálalás előtt. Csak a tészta kifőzését érdemes ekkorra hagyni.

A megpucolt krumplit felkockáztam, majd sós vízben puhára főztem és megkértem az erősebbik felemet, ugyan törje már össze nekem alaposan. Az a lényeg, hogy tényleg alaposan, akár többször is áttörve finom krumplimasszát kapjunk.
Amikor ezzel megvoltunk, félretettem a lábast és hagytam a krumplit kihűlni.

Amikor közeledett a vendéglátás ideje, a krumplit átmozgattam egy villával, majd hozzákevertem a liszt felét, illetve a sót és a szerecsendiót is. Ahogy a krumpli felveszi az első adag lisztet, máris könnyebben alakítható, kezelhető.

Az egész masszát kiborítottam a nyújtólapra, a közepén egy völgyet formáztam, és ide kanalaztam a maradék lisztet, illetve ráütöttem a két tojást. Igazi gyereköröm következett... tapicskálás, mancsikálás, vagyis a tészta összeállítása. Jól átgyúrtam, átforgattam minden részét, hogy a tojások és a liszt is mindenhova eljussanak.

Végül aztán összeállt a tészta, amit egy szép cipóvá formáztam és lisztezett felültre ültettem. Az egész nyújtólapot alaposan beliszteztem újra, s kis gombócokat szaggatva a cipóból, kígyókat sodortam.
Ezeket a kígyókat aztán falatnyi adagokra vágtam egy késsel és a tenyeremben megformáztam. További formázási ötlet, hogy egy villa ágain végighúzzuk a gombóckákat, hogy kis árkokat húzzunk beléjük, ahol a szósz majd megtapad.

Mivel nekem most elég sok tésztával kellett megküzdenem, nem nagyon bíbelődtem a díszítéssel, kicsit meggömbölygettem a tenyereim között a kis falatkákat és máris mentek a liszttel alaposan meghintett tálcára, ahol egészen a főzésig várakoztak.

Nem maradt már más teendőm a végére, mint felforralni egy nagy lábosban enyhén sós vizet, s a tésztagombócokat adagonként a zubogó vízbe szórni. Nincs megadott főzési idő, mérettől is függ, de a gnocchi remekül jelzi, ha kikívánkozik a forró fürdőből - a gombóckák szépen feljönnek a víz tetejére és mutatják, elkészültek.

Lapos szűrőkanállal kihalásztam az összeset és egy kevés olívaolajjal meglocsoltam, hogy még ízletesebbek legyenek, illetve ne ragaszkodjanak túlzottan egymáshoz.

Nem is nagyon ragoznám a leírást, csak annyit mondok: abszolút megéri a befektetett munkát és naaaaaaagyon finom!

Természetesen az élmény valamilyen finom szósszal teljes. Nálunk ebből kétféle készült, mert számomra a gnocchi legfinomabb kiegészítője a négysajtos szósz, azt Tamással viszont csak az életem árán etethetném meg. Készült tehát neki egy a képen látható paradicsomos, tejszínes, sonkás verzió, illetve a fényképezést már meg nem érő négysajtos változat is.
Utóbbi részletezném itt, mert megér egy misét, azt állítom.

Hozzávalók (viszonylag nagy adag):
2 dl tejszín
250 g mascarpone
15 dkg cheddar sajt
6-7 dkg grana padano
4-5 dkg gorgonzola vagy egyéb kékpenészes sajt
bors, fokhagyma

Tulajdonképp csupán annyi a feladat ennek elkészítésekor, hogy a fent említett hozzávalókat egymás után szépen összeolvasztjuk.
A tejszín adja a szósz alapját, a mascarpone felelős a krémes állagért, a többi sajt pedig igazi ízorgiát hoz létre. A fokhagyma csak jelzésértékűen került a szószba, inkább csak egy apró felhangként a sok sajtféle mellé, a sajtok sóssága miatt pedig sóra egyáltalán nincs szükség (persze aki sósabban étkezik, azt is szórhat még bele). Amit viszont nyugodt szívvel, spórolás nélkül tekerhetünk sajtok mellé, az a bors. Remekül harmonizál a krémes, töményebb ízekkel.

Tehát egy kis lábasban vagy serpenyőben összemelegítettem a tejszínt és a mascarponét, majd fajtánként belemorzsoltam, reszeltem és olvasztottam az egyre keményebb sajtokat, a végén pedig fűszereztem. Pár rottyanás műve az egész és már kész is. Kevés befektetett munka, maximális élvezet. Aki a sajtot szereti, (az rossz ember nem lehet) az imádni fogja ezt a szószt!

2011. február 1., kedd

ActiFry - az új családtag

Elképesztően lusta vagyok az utóbbi időben és nehezen veszem rá magam a bejegyzések megírására. Valahogy, valamiért mindig elhajolok a múzsa csúkja elől.

Ettől eltekintve a főzést nem függesztettem fel, születnek régi és új fogások a konyhában, amik adott időben fel is kerülnek majd ide.

Ez az ActiFry-os poszt egészen tavaly óta várat magára, hiszen karácsonyi ajándék volt az ügyes kép gépezet. Tamás kifigyelte, mennyit említem, ha a konyha és a jó dolgok kerülnek szóba társaságban. Kifigyelte, megjegyezte, megvette, elrejtette, becsomagolta és végül, az adott estén átadta. :-) Hát nem rendes? Ugye!?

Ugyan még csak alap étkek készültek benne, máris megállapítottuk, remek kis alkalmatosságról van szó. A sültkrumpli készítés Béres Alexadrája, ha szabad így fogalmaznom. Minimális zsiradék társaságában jön a finom eredmény. Természetesen megtéveszteni nem szeretnék senkit. Ez a sültkrumpli nem a bő olajban kisütött típus és nem pont azt tudja. De ha nagyon hasonlítgatni akarnám, azt mondom: a bő olajos változat a 100%, ez pedig mondjuk 95%. Az íz és roppanásélmény ily csekély mértékű devalválódása kétséget sem hagy afelől, hogy mindez megéri! (Hinnye, de szépen mondtam!) :-DDD Továbbá ízlés szerinti olajokkal, fűszerekkel az eredmény tovább fokozható.

Másik sikeres próbálkozásom az "egy finom diétás vacsora" vagy az "egy egészséges és színes köret" címkékkel látható el, ha nagyon akarjuk. Nem másról van szó, mint a korábban seprenyőben elkészített párolt vegyes zöldség egy kissé felturbózott verziójáról, mely nagy sikert aratott az asztalunkon.

A pozitívumok itt is ugyanazok: kanálnyi olaj, egészséges eredmény, minimális beavatkozás. A sültkrumplihoz képest csupán az jelentett nagyobb mértékű bevonódást, hogy a zöldségeket más-más időben helyeztem az ActyFry tartályába - lévén, nem ugyanannyi idő kell az elkészítésükhöz.

Összesen 40 percig tartott a "főzés" (nagyvonalúan nevezhetjük főzésnek), ennek elején került a gépbe a felkockázott répa és cukkini, alá pedig 1-1,5 dl víz, illetve rálocsolva a fűszerekkel elkevert kanálnyi olaj. A lilahagymát kb 15 perc múlva adtam át a tartálynak, s elkészülés előtt 10 perccel került a vegyesbe a paradicsom.

Az eredmény ízletes, roppanós, nagyon tetszetős. Természetesen a hozzávalók tetszés szerint variálhatók... mehet bele krupmli, gomba, vagyakármi is, amit megkívánunk.

Az ActiFry-al további terveim is vannak, mindenképp része lesz a konyhai ténykedésnek. Hasznos opció akkor is, ha csak nem szerenénk egyszerre a főétel és a köret körül is legyeskedni. Egy kezünk máris felszabadul. Ugyan nem filléres masináról van szó, de azt gondolom, nagyon fogom szeretni, hogy ezt hozta a Jézuska és sok finom ételt készítünk majd együtt. :-)