2012. december 15., szombat

Fast food post: isteni hamburger és káposztasaláta




Ez a bejegyzés inkább az evést és az ízeket élteti, nincs nagy receptleírás, maximum a majonézes káposztasaláta. Mostanában többször is játunk a Ring Café-ban, mert egyszerűen zseniális a hamburgerük. Nekem személy szerint az avokádós, bacon-ös verzió a kedvencem. Én is készítettem már itthon remek hamburgereket, saját sütésű bucival meg minden, de most egy expressz megoldás aratott nagy sikert.

Nemrégiben újra megkívántuk a hamburgert és ilyen esetben nyilván nem a Mekibe fut a jóérzésű ember (na jó, szökőévente előfordul az is). :))) Viszont bucit sütni már nem volt idő, és eszembe jutott, hogy a Ring-ben sem buciban, hanem inkább valami ciabatta-szerűben szervírozzák a finom húspogácsákat. Persze ezt sem volt időm sütni, venni viszont nagyon ügyesen tudtam.

Szóval nagyon finom magos és sima olaszos kenyérkéket vettünk, amiket a kenyérpirító tetejét kicsit átmelegítettem. Ebbe kerültek a kis hagymával, fokhagymával, sóval és borssal begyúrt, a sajtot a tetejére olvasztva megsütött húspogácsák (marha és sertés hús  vegyesen), 1-2 szelet sült bacon, egy marék rukkola, egy kenésnyi ketchup és pár szelet paradicsom. Komolyan mondom zseniális lett! Szerintem ezt a megoldást megtartjuk örökre! Sütöttem hozzá sültkrumplit és még előző nap készítettem egy pont idepasszoló káposztasalátát. Úgy muzsikáltak együtt, hogy azt öröm volt hallgatni. A fő hangok a "hmmmmm" és a "nyammmm" voltak. :)))

A káposztasaláta is különösen jól sikerült. Így készült:
Egy kis fej káposztát és 3 közepes répát lereszeltem a nagylyukú reszelőn és besóztam. Hozzáaprítottam 1 salotta hagymát (nem kell sok, úgyis átveszi az ízt) és az egészet elkevertem annyi tartármártással, amitől nem tocsogott, csak szépen felvette. 1 éjszakát állni hagytam a hűtőben, majd kábé mindenhez ezt ettük egy darabig, amihez csak lehetett. :-)

Nincsenek megjegyzések: